Csalhó (II. nap)

A Dochia menedékházban eltöltött éjszaka során csak arra tudtam gondolni, hogy vajon eloszlanak-e a felhők hajnalra és kelet felől megpillanthatjuk-e a Nap első sugarait. Túl sok esély nem volt rá, de én reménykedtem. A bőséges egy-két óra alvás után, ahogy az első fényeket megláttam a horizonton, rögtön öltözködni kezdtem, hiszen látszott, hogy néhány percnél többet nem fog adni nekem a természet. Az igencsak túlzsúfolt és elképesztően meleg szállásról felüdítő volt kilépni és elindulni a Toaca (1900 m) irányába. Az tény, hogy nem a legszebb napfelkeltét nézhettem végig, de kiváltságosnak éreztem magam, hogy ennek a pillanatnak csak egyedüli résztvevője voltam.

Később a csapat többi tagja is kezdett kiszivárogni a szállásról, hogy ők is elinduljanak és meghódítsák a piramisként emelkedő csúcsot. A viszonylag elég meredek emelkedőn azért érdemes figyelni, mert itt-ott bizony elég csúszós a terep! A csúcsot az átellenes oldal felől is megmászhatjuk, ahol egy 400 fokos falépcső visz fel a tetőre (piros vonal a Maicilor patak völgye felől). A nehézségek ellenére érdemes felmenni, hiszen csodás panoráma tárul az ember szeme elé.

Felhők felett és között kelet felé tekintve

Nagy-Aklos (Ocolasul Mare 1907 m) és a nyeregben tanyázó román kolostor

És persze a fennségesen emelkedő Panaghia-sziklát sem lehet megunni. A felhők ezt követően ismét egyre inkább kezdték beborítani a hegyet, így elindultunk vissza a szállásra, hogy összepakoljunk.

Panaghia-szikla

Üdvözölünk tehát téged, havasainknak büszke királya, melyet Isten oda állíta védbástyául s viharfogó falul a haza határaihoz; mi zsámolyodnál álló kis atomok félénk tisztelettel emeljük fel szemeinket felhő-koronás halántékaidig, melyen napsugarakból font arany fátyol simul le; köszönjük neked, hogy teljes jó kedvben egész nagyszerűségedben méltóztattál felmutatni magadat...

Orbán Balázs (1868.  A Székelyföld leírása, Csalhó)

 

Lefelé menet még talákoztunk néhány fölfelé siető emberrel, akik reménykedve indultak a csúcsra, de pár perc elteltével már sűrű felhők takarták a Toaca-t. Egy kiadós reggelit követően a kék kereszt, piros sáv jelzésen indultunk el, hogy szemügyre vegyük mit is rejt a Csalhó másik oldala. Egy-két meredekebb szakasz kivételével igen kényelmes túraösvényen haladtunk, ahol bőven akadt látnivaló.

Sziklákkal díszített rálátás a 40 km hosszú és 33 négyzetkilométernyi kiterjedésű Békási-víztározóra

A platóhoz makacson ragaszkodó felhők továbbra sem akartak tova szállni, így a Nagy-Aklos (1906,7 m) nyaktörő sziklaszirtje ismét csak homályba veszett. Azért annyira mégsem csüggedtünk, hiszen a nagy szikla előterében emelkedett kicsi társa, a csodás La Pavilion. Persze a mesés orchideák sem maradhattak el.

La Pavilion és valahol mögötte a felhőkben a Nagy-Aklos

Egy kicsit közelebbről

Szúnyoglábú bibircsvirág (a fennebb emlegetett orchidea)

 

Felsejlő Turnul lui Budu

Az igazi finálé csak ezután következett, mikor megérkeztünk a déli sziklapalota köveihez. Csak ámultunk és bámultunk, hiszen ilyen csodás látványban még sosem volt részünk. A természet fantasztikus formákat faragott ki az összecementálódott kavicskőből (konglomerátum).

Turnul lui Budu teljes pompájában a Miron-sziklák tövéből

Miron-sziklák

A Miron-sziklák tövében található ösvény nagyon meredek és csúszós, így fokozott óvatossággal haladjunk lefelé!

Mielőtt ismét az erdő mélyére értünk volna, még egy-két látványos sziklaalakzat mutatta meg magát. Ezt követően egy völgyekkel, erdőkkel, rétekkel s pataklokkal meghintett, könnyen járható ösvényen haladtunk tovább.

Békási-víztározó déli csücske

A Kis-Aklos meredeken emelkedő sziklafala

 

Utunkat végül a kék kereszt jelzésen fejeztük be, visszaérve Izvoru Muntelui-re.