OKT 12: Dorog - Piliscsaba

OKT 12.túra

Bejárás: 2012. augusztus 11., Dorog felől

Az Országos Kéktúra ezen szakasza a dorogi vasútállomásról indul. Jelenleg a pályatestet építik Pilisvörösvár és Esztergom között, ezért vonatpótló autóbusszal érkeztünk, és az állomást a Zsigmondy Lakótelep felől, az aluljárón át közelítettük meg. Az aluljáró falára pingált sok graffiti között segítség is akadt.

 Bélyegző balra fent

 

A lépcsőkön felérve elég kihaltnak tűnt az állomás épülete. Szerencsére a forgalmi iroda nyitva volt, sőt, a jófej MÁV-os kolléga mikor meglátta, hogy hátizsákokkal, elszántan közeledünk, kihozta elénk a bélyegzőt a bélyegzőpárnával együtt.

 Dorog, a vasútállomás épülete

 

A pecsételést követően (juhúú, megvan az első!) szorosra húztuk a hátizsákok pántjait, és nekiindultunk a mai napra tervezett közel 19km-es szakasznak.

Dorog (németül Drostdorf) Komárom-Esztergom megye keleti részén, a Pilis és a Gerecse által közrefogott Dorogi-medence északi bejáratánál található iparváros, a Dorogi kistérség központja. A Pilis és a Gerecse völgye már az újkőkor óta lakott hely. Itt haladt keresztül az a római hadiút, mely Aquincumot és a nyugati provinciákat kötötte össze, a város délkeleti határában a 4. századból származó római padlófűtéses villa romjait tárták fel. Nevét 1181-ben említette először oklevél Durugh formában, a török hódoltság idején elpusztult ősi falu a mai lakóterülettől délre feküdt, Ódorog néven ismert. A településnév eredetét szláv gyökerekkel, mint drug társ, barát, de személynévi eredettel is Attila hun király vezérének nevéből, magyarázzák. Az elvadult tájat a sváb telepesek kapcsolták be újra az ország vérkeringésébe, az 1700-as években ismét közlekedési csomópont lett, a Buda–Bécs országúton megépült postakocsi-állomásán gyakran megfordultak a kor jeles személyiségei, mint Kazinczy Ferenc, Széchenyi István és Wesselényi Miklós. Dorog 20. századi gyors fejlődését a szénbányászaton kívül a kedvező közlekedés-földrajzi helyzete tette lehetővé; 1896-ra kiépült a Budapest-Esztergom helyiérdekű vasút, ennek köszönhetően Dorog vált a szénmedence központjává, ezzel egy időben megindult a nagyipari bányászat, a budapesti ipari- és lakossági szénfelhasználásnak köszönhetően látványos fejlődés ment végbe, a korábbi kis falu népessége tízszeresére növekedett, 1984-ben várossá nyilvánították. Ma több mint 12 000 ember él Dorogon a jelentős turisztikai desztinációként számon tartott Dunakanyar és Esztergom, és a nagy gazdasági vonzóerővel rendelkező főváros közelségében a Duna-menti iparvidék határán, ezek együttes hatása biztosítja a település hosszútávú fejlődését. Forrás: Wikipedia

Az állomást elhagyva, az aluljárón végiggyalogolva, párhuzamosan haladtunk a sínek mellett a Zsigmondy Lakótelep házainál, majd rákanyarodtunk a Munkás utcára. Hamarosan a kék jelzés enyhén balra kanyarodik a Petőfi térre, ahol elhaladtunk Petőfi Sándor mellszobra mellett, majd rátértünk a Köztársaság utcára.

 Jobbra fent a régi homokvasút töltése

 

Néhány száz méter után elköszöntünk Dorogtól, áthaladtunk a Kenyérmező patak kis hídján, hogy beérjünk a homokos talajú erdős részbe a város határában. Itt a Kéktúra szűkös, de jól járható ösvényen halad enyhe emelkedővel.

 Virágokkal és parlagfűvel szegélyezett kicsiny ösvény

 

Sajnos sok helyen lehet találkozni ezen a szakaszon illegális szemétlerakókkal. Ugyan, próbálták hivatalosan megszűntetni ezeket a helyeket, de az alábbi kép is tanúsítja, hogy inkább kevesebb, mint több sikerrel.

 Az illegális szemétlerakók megszűntetését hirdető tábla is szemétté változott...

 

Hamarosan már a forgalmas 117-es út zajait is meghallottuk. Egy kis mező mellett haladva szép látványt nyújtott a Kétágú-hegy. Az úton figyelmesen haladjunk át, mert eléggé forgalmas!

 A Kétágú-hegy, előtte a 117-es út

 

A 117-es úton áthaladva beérünk Kesztölcre. A Jó Szerencsét utcán haladva elkanyarodunk a Malom utcára, majd jobbra az Esztergomi útra. A sarkon található Hársfa söröző már sajnos bezárt, és új gazdát keres. A söröző mellett balra kanyarodva elhagyjuk a települést, és egy ideig betonúton haladhatunk.

 Kesztölc határában, a hobbitelkek felé

 

A falu első okleveles említése 1075-ből való Kistelci alakban. Ekkor I. Géza király a garamszentbenedeki apátságnak adott itt 2 eke földet, 7 szőlőt, valamint 5 vincellért. 1333-ban az oklevelekben már mint az esztergomi káptalan faluját említik, s elhatárolják a szomszédos Nyirtől. 1512-ben ismét a garamszentbenedeki apátságot említik birtokosának. Kesztölc a török időkben sem néptelenedett el teljesen, mivel az irásos adatok szerint az 1560-as években kétfelé, a királynak és a töröknek is adót fizet. A környék híres szőlő- és bortermeléséről. Hangulatos pincesorai, melyek nagy része a hegyoldalba vályt pincéből áll, különösen érdemes említésre. A második világháborúig a falu lakóinak többsége szlovák volt. A háború után azonban a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében számos szlovák család Csehszlovákiába települt át, a megállapodás értelmében helyükre felvidéki magyarok érkeztek. 2001-ben már csak a lakosság 9,7%-a vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. Egy legenda szerint az 1956-os forradalom idején a község lakói kikiáltották a „Kesztölci Köztársaságot”, amely Magyarországból kiválva kérte volna felvételét az ENSZ-be, vagy más változat szerint Csehszlovákiához csatlakoztak volna. 1971-ben nyitották meg a község legjelentősebb ipari létesítményét, a lencsehegyi bányát, majd később a második lencsehegyi bányaüzemet. Az 1980-as években Lencsehegy volt a Dorogi Szénbányák Állami Vállalat legjelentősebb bányája, amely 2004-ig termelt. Forrás: Wikipedia

 Népszerű a kukorica

 

Ezen a részen a figyelmetlen túrázó könnyen eltévesztheti a kék jelzést! A betonútról egy kevésbé látható kis ösvény indul el bal oldalon. A fákon ugyan van kék jelzés, de erősen figyelni kell, hogy ne sétáljunk tovább még jó pár kilométert, mielőtt gyanút fognánk. Balra letérve egy szakaszon nehezen járható susnyásba érünk.

 Kéktúra és dzsungelharc

 

A bozótosból kiérve kapaszkodóval folytatódik az út kb. 500 méteren keresztül. Majd eltűnnek fák, amikor felérünk a Kétágyú-hegy oldalába. Itt érdemes beiktatni egy pihenőt, hisz csodálatos látvány tárul elénk. A hegy felé fordulva barlangokat, a sziklamászó iskolát láthatjuk. A szirtről gyakran indulnak neki a siklóernyősök is.

 A Kétlyukú barlang a Fehér-szirten

 

 Kilátás a Kétágú-hegy kisebb ágára

 

Innen fentről visszatekinthetünk Dorogra, alattunk Kesztölc és a gyümölcsöskertek terülnek el.

 Gyümölcsös kilátással

 

Ha megéheznénk egy kis finomságra, nem kell a gyümölcsösökből "kölcsönkérnünk", nagy finom és szép termésű szeder bokrok szegélyezik az utat szinte már Kesztölc határától.

 Bár a kép nem a legszebb bokrot örökítette meg, akad szép termés rendesen

 

A kék jelzések szépen és egyértelműen mutatták az utat, hol fákon, hol köveken, vagy épp földbedöngölt cövekeken.

 Kék jelzés

 

Néhány magasles mellett elhaladva hamarosan erdős területre értünk, ahol enyhe lejtéssel folytattuk utunkat.

 Na, mi a furcsa a képen? :)

 

Az erdőben nagyjából 1km-t haladva az ösvény beletorkollik egy beton útba. Az út egészen Klastrompusztáig vezet, ahol a szakasz második pecsételő pontját találjuk.

 Megtaláltuk a Lost című sorozat egyik forgatási helyszínét

 

A klastrompusztai mezőn egy működő kék köztéri kúton megtöltöttük addigra már üresedő palackjainkat, kicsit üldügéltünk, majd tovább indultunk a romok felé.

 Klastrompusztai pihenő padok

 

A kolostor romjai mellett egy oszlopon található a kéktúrás igazoló pecsét. Sajnos a Klastrom Fogadó már bezárt (itt volt a gumibélyegző), ezért csak a vas bélyegző használható, ami elég vacak lenyomatot ad. Érdemes tehét fényképeket is készíteni, vagy a korábban érintett pihenőhelyen a sörözőben kérni a bélyegzést.

 A pálos kolostrom romjai

 

A pálosok ősmonostorát itt építették fel egy XIII. századi épület felhasználásával a XIV-XVI. században. Ma a gótikus szerzetesi templom és a kolostorhoz tartozó kápolna falmaradványai láthatók. A Pilis-hegy (756 m) mészkőtömbjének délnyugati oldalán emelkedő Klastrom-szirtek alatt fekszik Klastrompuszta üdülő telepe, amelynek közelében középkori történelmünk egyik jelentős emléke látható: az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok ősmonostorának romja. A maradványokat Méri István tárta fel 1959-61-ben. A pálos rend alapítója, az esztergomi származású Özséb esztergomi kanonok a tatárjárás után az innen kissé délebbre emelkedő Csévi szirtek oldalában nyíló hármas barlangban gyűjtötte össze a Pilis remetéit, akikkel 1250 táján a Szent Kereszt tiszteletére templomot emelt itt, majd kolostort létesített. A rend pápai jóváhagyása után e kolostor lett a pálosok első központja. Itt temették el az első három rendfőnököt: Özsébet, Benedeket és Istvánt. 1308-tól a rend központja Budaszentlőrinc lett, s ezzel a Szent Kereszt monostor jelentősége csökkent, bár létezéséről, sőt további bővítéséről még a XV. század végéről is vannak adatok. A mohácsi csatavesztés után már 1526-ban feldúlták és felégették a törökök, s romjait lassan széthordták a környező építkezésekhez. A hatvanas években elterjedt feltételezés szerint az 1213 szeptemberében meggyilkolt Gertrudis királyné Anonymus szerint "a mezei sátrában megöletik és a pilisi kolostorban temetik el". A történettudomány cáfolja ezt a legendát, és helyszínül a Pilis keleti lábánál egykor állott ciszterci apátságot jelöli meg. Forrás: vendegvaro.hu

A romoktól pár lépésre, a pálosok kútja mellett egy geoláda is található (GCKLPU), aki szereti ezt a szabadidős tevékenységet, logoljon be a ládában található füzetbe is.

 A Szent Péter fa

 

A Szent Péter fát elhagyva egy kis emelkedővel, majd enyhe lejtéssel folytatódik az út, majd kb. 400 méter múlva egy mezőre érkezünk. A kék jelzés a mező jobb oldalán halad.

 A kék jelzést követve jobbra megyünk

 

Az út mentén több magasles is található, de némelyik elég instabilnak tűnt, így a megmászásukról inkább lemondtuk. Azonban nem is kellett felmászni egyikre sem ahhoz, hogy gyönyörködhessünk a panorámában, mert az út enyhen lefelé folytatódott.

 Látkép Piliscsév határában

 

A jelzésen tovább haladva feltűnnek Piliscsév első házai, utunk a Basa utcában folytatódott, majd nemsokára elértük a település központját, ahol szép látványt nyújt a Hősök terén a római katolikus templom.

 Piliscsév, római katolikus templom

 

Piliscsév, Csév Árpád-kori település. Nevét 1274-ben említette először oklevél. Legrégibb ismert birtokosa Csév László, a Róger fia volt, aki itteni birtokát Godin esztergomi polgárnak elzálogosította. 1278-ban aztán Godin újabb birtokokat is szerzett Cséven. Godin utódai itteni birtokaikat 1328-ban a margitszigeti apácáknak adták el. Később a Hontpázmány nemzetség bényi ága szerzett itt birtokokat, melyeket 1287-ben az e nemzetségből származó Lampert és ennek fia Kázmér, cserébe adták az esztergomi káptalannak. A Rosd nemzetség itteni birtokát az e nemzetségből származott Elek fia, Mikócsa, 1320-ban 50 márkáért Boleszló esztergomi érseknek adta el. Mikócsa azonban örökbe fogadva Sáfár István visegrádi várnagyot, 1334-ben Csévre új adománylevelet eszközölt ki, ezért a birtok - az érsek tiltakozása ellenére - István visegrádi várnagyra szállt, akinek unokái, János és Miklós 1366-ban még birtokosok voltak itt. Ezek 1418-ban az Osl nemzetségbeli Kanizsai család egyik tagjának; Kanizsai Istvánnak adták zálogba, aki a birtokot az esztergomi káptalannak engedte át. A török háborúk idején a falu elnéptelenedett. 1699–1711 között szlovák telepesek költöztek be és építették újjá a helységet. A település plébániáját 1715-ben alapították. 1755-ben 616 lakosa volt a falunak. Iskolája 1836-ban épült. 1824-ben a falu határában, közel a dorogi országúthoz, két, fölírásos római mérföldmutató követ találtak, melyeket határoszlopoknak állítottak fel, valamint az 1900-as évek elején ugyancsak a rómaiak idejéből származó áldozati kőoltár is napvilágra került, mely az esztergomi főgimnáziumba került. 1738-ban pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot, ezután újabb szlovák telepesek érkeztek. 1848-ig az esztergomi káptalan birtoka volt. A község római katolikus temploma a 18. század elején épült. A 20. század elején Esztergom vármegye Piliscsévi járásához tartozott. 1910-ben 1773 lakosából 160 magyar, 18 német, 1587 szlovák lakosa volt. 1946-ban többen áttelepültek Csehszlovákiába. Forrás: Wikipedia

 A templomtól hátrapillantva

 

A falut elhagyva egy homokos, fenyőkkel szegélyezett úton folytattuk a túrát. Az úton munkagépek nyomai látszódtak. Ez a szakasz - a túra utolsó 3km-e - már nem bővelkedik túl sok látnivalóban, enyhe emelkedéssel majd folyamatosan szintcsökkenéssel kényelmes tempóban lehet haladni.

 Piliscsév és Piliscsaba közötti szakasz

 

Durván 1 óra laza sétát követően feltűntek Piliscsaba első házai, majd megérkeztünk a településre, ahol a vasútállomásig már betonúton halad a kéktúra.

 A Csévi út egy részlete Piliscsabán

 

A vasútállomásra érve a forgalmi irodában kértük el a gumibélyegzőt. A vasutas hölgy készséges volt, még bélyegzőpárnát is kaptunk.

 Piliscsaba vasútállomás, a 12.sz túra harmadik pecsételőhelye

 

A bélyegzést követően szusszantunk egyet az épület előtt, majd - az akkorra más fájos - lábunkat még egy kis munkára fogtuk, hogy aznapi szálláshelyünket megkeressük.