Teljesítménytúra
2013. 03. 17., v – 10:41
kornel

A 2013-as évet egy könnyed kis túrával kezdtük. Az I. Decathlon Mátrai túranap március 16-án rendezett Szent Anna útvonalára neveztünk be, mely 12 km hosszú útvonalként került kijelölésre.

Az előző napok télies időjárása és a nyugati országrészben tapasztalható hóátfúvások miatti járhatatlan utak miatt egy kicsit idegesen indultunk neki autóval, hogy a mátrafüredi Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium épületét elérjük, mely a túranap rajt- és célállomásaként is szolgált. A média a keleti országrészben tapasztalható helyzetről nem sokat értekezett, de néhány tíz kilométer autózás után már nyílvánvalóvá vált, hogy a túrát (és megérkezésünket) nem fogja befolyásolni az időjárás és az útviszonyok.

 Regisztráció az iskola aulájában

 

Nem siettünk az indulással. Teljesítmény túrázás helyett jobban szeretjük a lazább, komótosabb, fényképezős, meg-megállós, természetben és a tájban gyönyörködős túrákat. Már majdnem 10 óra volt, mikor utunkat megkezdtük az iskola mellett követve egy darabig a Decathlon-os szalagokat. Hamarosan a kijelölt útvonal az S és a Mária út jelzéseken haladt tovább.

 Kilátás az S jelzés mellől

 

Egy laza 40 perces sétával - nagyjából állandó 330-340 méter szintben - elérkeztünk a Pipishegyi Repülőtér hóval fedett kifutójához.

 Pipishegyi Reptér

 

A kifutó végén a fák között bújik meg a GCLHGY jelzésű geoláda is.Tölgyesek mellett mentünk tovább egy bő 500 méteren keresztül, mikor egy tanya mellé értünk, ahol néhány szép ló és a nekik állított kifutó kerítése mellett haladtunk tovább az S jelzésen.

 Előbújik a sárga jelzés

 

További néhány száz méter kényelmes séta után pihenőpadok, tűzrakóhely és egy kis mocsaras tó mellett elhaladva érkeztünk meg a túra 1. ellenőrző pontjához a Szent Anna kápolnához.

 Szent Anna kápolna

 

 Kilátás a kápolnától

 

A kápolna dombjának tövében található a Remete-Barlang.

 Remete-Barlang

 

Egy gyors bélyegzést követően kortyoltunk párat a még mindig kellemesen meleg teából, majd tovább indultunk. A Remete-Barlangtól néhány tíz méterre újabb geoládát kereshetünk meg: GCSZAK Sár és dagonya mindenhol, ahogy a hirtelen lehullott nagy mennyiségű márciusi hó szépen lassan megadta magát az emelkedő hőmérsékletnek. Óvatosan lépkedve haladtunk a sárga körút jelzésen.

 Sárga körút

 

 Abasár

 

Szőlőtőkék mellett haladtunk néhány száz méteren keresztül. Jobbra a Mátrai Erőmű hatalmas füstölgő kéményei, és Abasár aprónak tűnő házai látszódtak. Az út meredeken ereszkedni kezdett, a csúszós és sáros hegyoldal végén megérkeztünk Pálosvörösmartra.

 Pálosvörösmart

 

Kereszteztük a faluban a Bene-Patakot, és durván 1km séta után megérkeztünk a 2. ellenőrzőponthoz. A szervezők kitettek megukért, itt még csokit is kaptunk, melyet jóízűen elfogyasztottunk. És még az is lehet, hogy benne leszünk a TV-ben... :)

 15 perc hírnév

 

A piros négyszög jelzésen haladtunk tovább. Az út folyamatosan emelkezdett: a 270 méteres magasságról 380 méterre jutottunk, amikor kereszteztük a Száraz-Keszőt, ami az olvadás miatt most száraznak egyáltalán nem volt száraz.

 Még egy kicsit a tél az úr, de közel az olvadás

 

Az út balra folytatódott, majd kb. 200 méter után elértük a Peresi Erdészházat. Maga a főépület még elég jó állapotúnak mondható, de melléképületek és a kerti wc sajnos már rogyadoznak.

 A Peresi Erdészház

 

A ház ablakait már régen betörték, de érdekes módon a berendezése még nincs teljesen kifosztva. Vannak bent ágyak (bár személy szerint én inkább a földön aludnék), székek, cserépkályha. Sőt még egy elmosogatásra váró tányér és evőeszközök is.

 Gyorsan távozott

 

Az idő közben megváltozott odakint. A derűs, viszonylag napos időt felváltotta a havazás. Egyre sűrűbben és egyre nagyobb pelyhekben kezdett esni, ahogy megérkeztünk a 3. ellenőrzőponthot a Csepegő-forrás mellé.

 3. ellenőrző pont

 

 Csepegő-forrás

 

Az utolsó kb 2,5km-es szakaszon a piros és zöld jelzést követve, szépen lassan ereszkedtünk, ahogy közeledtünk vissza Mátrafüredre.

 Az Avar Szálló épülete

 

Az célhoz sétálva elhaladtunk a máskor nyüzsgő kifőzdék és árusok mellett, akik becsülettel nyitva tartottak, bár alig 1-2 ember lézengett a környéken.

 Melegebb időben alig van itt szabad hely

 

 Árusok

 

Összességében egy kellemes kis bemelegítő 12 km-es túra volt, elég ahhoz, hogy a hónapok óta csak a szobában és a munkahelyen "tespedő" szervezetünket egy kicsit visszaszoktassuk a természethez. A szervezéssel nagyon meg voltunk elégedve, a tea isteni volt, a zsíros kenyérből tudtunk volna még repetázni :) Köszönjük a szervezőknek!

 Szent Anna 12 szintmetszet