Fotóstúra
2013. 10. 28., h – 19:48
kornel

Elég ritka, hogy október utolsó hétvégéjén 23 fok fölé emelkedjen a hőmérő, de már napok óta ilyen híreket hallottunk. Azt terveztük, hogy egy másik szakaszt járunk be a Kékből, a Nagymaros - Nógrád szakaszt. Az élet úgy hozta (pénz,máv,közlekedés,idő...), hogy el kellett végül halasztanunk ezt a túrát. Helyette ellátogattunk a Mátrába.

Elég ritka, hogy október utolsó hétvégéjén 23 fok fölé emelkedjen a hőmérő, de már napok óta ilyen híreket hallottunk. Azt terveztük, hogy egy másik szakaszt járunk be a Kékből, a Nagymaros - Nógrád szakaszt. Az élet úgy hozta (pénz,máv,közlekedés,idő...), hogy el kellett végül halasztanunk ezt a túrát. Helyette ellátogattunk a Mátrába. Ez nálunk már hagyomány: ha október, egy mátrai túrát biztosan be kell szorítani a naptárba. Így tettünk tavaly is. A sebtiben kitalált útvonal 14,4 km hosszú, Mátraszentimréről indul, majd Galyatetőn át a Nyesettvárig, le a Szalajkaházhoz majd a régi kisvasút nyomvonala mentén vissza Mátraszentimrére. Egy fél nap alatt, gyerekekkel is teljesíthető, bár a Nyesettvár környékén jobban oda kell figyelni a meredek szakaszokra (ha a mi útvonalunkat követitek).

 Ősz

 

Korán reggel, egy gyors kávé után, 7 óra körül indultunk útnak. A P jelzést követve elhagytuk Mátraszentimrét és a Zrínyi utcát, majd bő 800 méter enyhe emelkedőt követve eljutottunk a Bőgős rétre. Úgy terveztük, hogy itt reggelizünk. Fát gyűjtöttünk, hogy az otthonról hozott erdélyi szalonnát megsütve, hozzá a friss kenyeret elmajszolva energiát gyűjtsünk a naphoz.

 Készül a reggeli

 

A rét környékén több öreg fenyő is található. Már korábban is kóstoltuk, most ismét megkívántunk egy kis fenyő teát. Néhány öregebb hajtást levágva, jól felforralva, kicsit ízesítve kitűnő ital nyerhető. Az illata pedig igazi karácsonyi hangulatot idéz :) A tea egyébként meghüléses, köhögős időszakban kifejezetten jó, ráadásul a gyomorégést is csökkenteni. Karácsonykor, a nehéz ételek után csak nyessünk le néhány ágat a karácsonyfáról :)

 Fenyő tea a sült szalonna mellé

 

Reggeli után gondosan eloltottuk a tüzet, majd a műutat keresztezve követtük a P sáv jelzést. Meredek kaptató következett, ahogy 820 méteres magasságról felkapaszkodtunk 920 méter magasba Piszkéstetőig, ahol a piszkéstetői obszervatórium található. A csillagvizsgáló 2013. januárjától szabadon látogatható, de előzetes egyeztetés szükséges. A részleteket EZEN AZ OLDALON olvashatjátok.

 A piszkéstetői obszervatórium

 

Utunk folytatódott, a P jelzéshez csatlakozott a Kék és a Mária út jelzései is. Körülbelül 1 km után a fák között feltűnt a galyatetői TV-torony sziluettje. A sáv jelzéseket követve felértünk a Péter-hegyese csúcsára, ahol a szebb időket is megélt 1934-ben épített kilátó emelkedik a magasba. Sajnos mára már az erdő annyira benőtte, hogy a kilátás nem nagyon élvezhető róla, sőt, nem is látogatható. A jó hír viszont, hogy pályázati pénzekből felújítják a kilátót! Reméljük a környéket is rendbe teszik, és hamarosan ismét megnyitják a turisták előtt.

 Hamarosan felújítják!

 

A kilátótól néhány méterre megkerestünk egy geoládát (GC2500), majd a hotellal szemben leültünk egy padra egyet falatozni, megpihenni. Utunkat a S és K sáv jelzések mentén folytattuk. 950 méteres magasságból ereszkedtünk lefelé, turistaútnak nem igazán nevezhető benőtt ösvényen. Szerencsére ez a szakasz nem tartott sokáig, egyre szélesebb, és elfogadható úton haladtunk tovább. Hamarosan elköszöntünk a K jelzéstől (még jövünk erre), kereszteztük a műutat, majd az S jelzés visszakanyarodott az erdőbe, mely talaját néhol már 20-30 centi vastag avartakaró fedte.

 A levelek nagy része már lehullott

 

Következő állomásunk a Nyesettvár volt. Az S jelzésről kellett letérni Galyatető után 2km-re jobbra, és egy kicsit felmászni a hegy - illetve a vár - oldalába.

A Galya-tető egyik déli nyúlványán, a 812 méter magas észak-déli irányú gerincének délen kúposan kiemelkedő csúcsán található a Nyesettvár. A babszem alakú csúcs tetejét mély sáncárok zárja körbe, melynek hossza 70 méter, szélessége 35 méter. Területét teljesen erdő borítja. A mátrai gyűrűs várak közül ennek a legszebb az árokkiképzése. Lehetséges, hogy az ismeretlen eredetű gyűrűvárat a középkorban megerősítették. A várat 8 méter széles, sziklába vágott árok veszi körül. A nyugati árokszakasz mellett megfigyelhető az egykori felvezető út nyomvonala. A vár kapuja valószínűleg a délnyugati oldalon volt, a belső területén a felszínen látható kövek elhelyezkedése egy három részre osztott építményre utalnak. A várat írott források nem említik, alaposan még nem kutatták. Forrás: varbarat.hu

 Kilátás a Nyesettvártól a Kékesre

 

A várat sziklatenger veszi körül, ahova szintén elrejtettek egy geoládát. Ehhez azért már több időre volt szükségünk, hogy megtaláljuk, de végül sikerrel jártunk. Rövid pihenő után visszakommandóztuk magunkat a sziklákon és az avaron át a S jelzésre. Néhány száz méter után elhaladtunk egy szénégető romjai mellett, majd egy műútra fordult a jelzés. Jó 400 méter után a betonutat elhagyva balra tértünk vissza az erdei ösvényre.

 Úton az S jelzésen

 

Ekkor már az  Üvöltő-Hegynél jártunk, majd néhány száz méteren keresztül ereszkedtünk lefelé az Üvöltő-Bércig. A nevét állítólag onnan kapta, hogy ha itt fúj a szél, akkor bizony nagyon. A bércnél kanyarodtunk le az S+ jelzésre jobbra, hogy leereszkedjünk a József Attila forrásig.

 A József Attila forrás

 

A forrástól még pár száz métert haladva az S+ jelzésen érkeztünk el a Szalajkaházig.

 Szalajkaház

 

Szalajkaház Gyöngyössolymos és Mátraszentimre között, Lajosházától 4 km-re és Mátraszentimrétől turistaúton 3 km-re található. Nem lakott, csak erdészházak találhatók itt. 2009-ben adták át a Gyöngyös-Lajosháza kisvasúti vonal meghosszabbítását, ami Szalajkaház alattig tette lehetővé a Mátravasút közlekedését. Sajnos már 2010-ben sem tudott üzemelni a kisvasút, mert a megépített pályaszakaszon az időjárás rongálódásokat okozott. 2012-től ismét járnak a vonatok a Gyöngyös-Szalajkaház teljes vonalán. Forrás: matrahegy.hu

A Szalajkaház közvetlen közelében is van egy geoláda, melyet érdemes megkeresni. Azonban óvatosak legyünk, az erdő ezen része már forgalmas! Rövid pihenőt követően nekivágtunk a túra utolsó, 6km-es szakaszának, mely a Z4 (zöld négyzet) jelölésen halad egészen Mátraszentimréig. A turistajelzés a régi vasút nyomvonalát követi, melyet már csak az itt-ott megmaradt töltések, romos hidak jeleznek. 

 Romos vasúti híd

 

A vonalat 1906-1907-ben építettette az Egri Érseki Uradalom a Szalajkaháztól egészen Mátraszentimre alá. Akkor még a vontatást lovakkal oldották meg, csak később, az I. világháború alatt lett gépesítve a vonal, amikor már gőzmozdonyok vették át a lovak szerepét.

 Blokkház - az egykori vasútvonal végén, Mátraszentimre alatt

 

A Z4 enyhén emelkedett végig, ahogy haladtunk a Szén-Patak mellett. Időnként az út keresztezte a patakot, ahol vagy egy romos vasúti hídon, vagy a köveken óvatosan lépdelve haladtunk. A turistajelzés balra kanyarodott, majd megjelentek Mátraszentimre első házai is. Megérkeztünk. A 14 km hamar elfogyott, és ez az október végi nyár tökéletes, pólós kirándulással ajándékozott meg minket a rozsdabarna Mátrában.

 A túra nyomvonala

 Szintmetszet

Néhány kép a végére :)