OKT 1: Írott-kő - Sárvár

Bejárva: 2015. június 13-15. Írott-kő felől.

Ugyan ez az első szakasza az Országos Kéktúrának (vagy épp az utolsó, ha az ellenkező irányból nézzük), mi mégsem ezzel a túrával kezdtük. A Kék bejárásunkat Dorogtól indítottuk, de őszintén szólva nem akartuk egy vasútállomáson befejezni, ennél szimbolikusabb helyet képzeltünk az utolsó pecsétünknek. Úgy gondoltuk, hogy most nekilendülünk, és felkeressük az Írott-kőt, hogy nyugatról-keletre haladva "beérjük magunkat" Dorognál, majd Nógrádtól folytatva (eddig a Dorog - Nógrád távot teljesítettük) eljussunk Hollóházára. A túrára 5 napot szántunk, amiből 1-1 nap csak az oda- és hazajutás Kecskemétről. Vonattal szerettünk volna menni, de a majdnem 30.000 Ft-os jegyár (2 fő, oda-vissza) hamar eltántorított minket. Maradt az autó, majd' harmadáron. Ezt a túrát fix szálláshellyel oldottuk meg, méghozzá úgy, hogy a szombathelyi Tópart Kempingben foglaltunk le egy komfort nélküli kis faházat, és minden túranapra innen indultunk.

 A szombathelyi Tópart Kemping bejárata

 

A kemping weboldalán található képek és az ár meggyőzött minket mikor lefoglaltuk a kis faházat 4 éjszakára. Sajnos a helyszínen már más körülmények fogadtak, de összességében megfelelő volt a hely arra, hogy a hosszú gyaloglások után kipihenjük a fáradalmakat. Ha a kemping vezetősége egy kicsit jobban figyelne a környezetre, és néhány apróságot megjavítana / kicserélne, egy igazán remek üdülőhely lehetne újra ez a kemping. A kemping közvetlen szomszédságában van a horgász- és csónakázótó, amit a kialakított sétaútvonalon körbe lehet járni. Mi is így tettünk, sétáltunk egy nagyot még vacsora után, megnéztük a naplementét, de aztán hamar nyugovóra tértünk.

 Szombathelyi naplemente

 

1. nap - Velem, Írott-kő - Kőszeg

Másnap korán keltünk: el kellett érnünk a 6:25-kor induló távolsági buszt, amivel elutaztunk Velembe. Velem az a település, ami legközelebb található a Kéktúra első pecsételőhelyéhez, Írottkőhöz. Durván fél óra zötykölődés után megérkeztünk ebbe a csendes, mesebeli kis faluba. A település környéke már az újkőkorban is lakott volt, de talán a koronaőrző-bunkerről a leghíresebb. Ugyanis 1944. december 29. és 1945. március 19. között a Stirling-villában őrizték a Szent Koronát. Emlékhelye még ma is megtekinthető.

 Velem, a távolban a Szent Vid kápolna

 

Úgy gondoltuk, hogy nem nyílegyenesen megyünk fel az Írottkőre, hanem útközben megnézzük a Szent Vid kápolnát, a Kéktúra emlékművet, a Vasfüggöny turistautat és néhány geoládát is. Ez összesen 9,7 km távot jelent, mielőtt megkezdjük a tényleges kéktúrázást. Elindultunk. A falu végén elkezdtünk kapaszkodni a tanösvényen (ami a Források útja nevet viseli). Körülbelül 600 méter emelkedő után a Szent Kút forrása mellett megnéztük a már teljesen romossá vált régi úttörő szállást, majd balra kanyarodott az út. Hamarosan megérkeztünk a kápolna előtti lépcsőkhöz.

 A Szent Vid kápolna

 

A hegycsúcson lévő Szent Vid kápolna valószínűleg a középkori vár helyén épült. Az 1674 évi vizitáció említi a Szent Vid tiszteletére emelt templomot, de már korábban, 1561-ben is történik írásos utalás. 1713-ban egy Hilarián nevű szerzetes épített itt remetelekot és kápolnát. A XVIII. Századtól a környékbeliek búcsújáró helyként is látogatták. Mai alakját az 1859-es átépítésnél nyerte el a Szent Vid templom.

A szentély trapéz záródású, a hajónál keskenyebb. A torony háromszintes, tetejére tagozott, nyolcszöggúla alakú sisak került. A főhajót csehsüveg boltozat, a szentélyt hevederes boltmező fedi, a sekrestye síkmennyezetes. A hajó bejárati oldalán van az orgonakarzat.

A barokk főoltár feletti képet 1890-ben Kőszegen készítették. Itt állt Szent Sebestyén és Szent Vendel szobra, amelyet az 1990-ben történt betörés során elloptak. A Fájdalmas Szűzanya mellékoltár felett Szent Vitus fából készült szobra látható. A legrégibb képet, Mária mennybe menetelét, a lékai hívek ajándékozták a templomnak 1700-ban. A szószék copf stílusú.

A templom kisebbik harangja a rajta látható évszám és szöveg szerint 1688-ban készült a bécsi Matthias Glaser munkájaként. A nagyobbik harangot 1926-ban készítette Max Sanosse Bécsújhelyen. Forrás: miserend.hu

A kápolna mellett pihenő padok, toi-toi wc, tűzrakóhely is található. Az ösvényen továbbhaladva pedig pózolhatunk a Kéktúra emlékművel is.

 A Kéktúra emlékmű és egy rosszarcú turista

 

Folytattuk utunkat a tanösvényen, majd balra lekanyarodtunk az erdészeti műútra. A következő állomás az apostolok fája volt. Hosszan kanyargott az út, jó tempóban tudtunk haladni. Egy idő után letértünk balra, a piros sáv jelzésre. Itt találkozik az út a piros háromszöggel is, megnézhetjük az Asztal-kő jellegzetes sziklaformáit is. A piros jelzésről lekanyarodtunk a piros + jelzésre, az út ereszkedni kezdett, alig 1 perc múlva feltűnt a jellegzetes többtörzsű fa.

 Az apostolok fája

 

A fának 12 ugyanakkora törzse van, és az apostolok is 12-en voltak, könnyen belátható, honnan a név. Elhagyva a fát ismét kaptató következett, majd az út becsatlakozott a P sávba. Néhány száz métert haladva a pirosról is lejöttünk, és rátértünk a jobban járható kékre. Ez azonban nem az a kék volt, amiért jöttünk - bár remélhetőleg ezen is túrázni fogunk egyszer. Ezen a rövid szakaszon értintettük a DDK-t, azaz a Dél-Dunántúli Kéktúrát. Nem haladtunk rajta sokat, kb. 500 méter után, és egy kis dzsungelharc árán rákeveredtünk a zöld sáv jelzésre, ami másnéven a Vasfüggöny turistaút. Úgy terveztük, hogy ezt a jelzést követve mászunk fel Írott-kőre.

 Az eredeti vasfüggöny egy darabja

 

A zöld jelzés szinte pontosan az országhatáron halad, elég csak 2-3 métert balra letérni, és máris Ausztriában találjuk magunkat.

 Balra Ausztria, jobbra Magyarország, a határon a Vasfüggöny turistaút

 

A fenti képen látható ösvény hamar megszűnik, és helyét átveszi a dzsindzsa. Nagyon úgy festett, hogy ezt a turistautat ritkán használják, szinte teljesen benőtte a gaz, a csalán. Jól megszenvedtünk, mire felértünk Írott-kőre. A zöld sáv találkozik a kékkel és a pirossal is, így ér fel a Dunántúl legmagasabb csúcsára, a 882 méter magas Írott-kőre.

 Írott-kő - a Kéktúra kiinduló vagy épp végpontja

 

882 méteres magasságával hazánk 44. legmagasabb pontja, de sokkal inkább másért érdekes a hegycsúcs és a kilátó is. A hegyet hívták már Fenyőhegynek és Szálkő hegynek is. Állítólag a régi határ mentén álló feliratozott határkövekről kapta az Írott-kő nevet. 1891-ben állították az első kilátót a Kőszegi Turista Egyesület tagjai, amit 1909-ig lehetett használni. 1913-ban kőből építették újjá a kilátót. Az 1922-es trianoni osztrák-magyar határ pont a kilátó közepén húzódik. (a kilátóban a csigalépcső mellett van is egy határkő). Tulajdonképpen a bejárat már az osztrák oldalon van. A vasfüggöny idejében a drótkerítés kikerülte a kilátót, és az osztrák oldalon hagyta, nem is lehetett akkor Magyarországról látogatni. A kilátóból nagyszerű panoráma nyílik mind Magyarországra, mind Ausztriára. Egy rövid pihenőt követően lecammogtunk a kilátóból, majd a K jelzés elején található pihenőhely melletti pecsétet megkeresve bélyegeztünk.

 Írott-kő pecsételőhely

 

Össze sem lehetett hasonlítani a kék turistautat a zöld sáv jelzésű vasfüggöny turistauttal, mintha egy 4 sávos autópályán haladnánk. Nagyszerűen, széles sávon haladtunk, párhuzamosan az alpannonia úttal.

 Együtt a kék és az alpannonia

 

Az alpannonia útvonal az ausztriai Fischbach és Semmering valamint Kõszeg városa között húzódik, 120 km hossszan. Akit bővebben érdekel, tovább információkat itt találhat: http://www.alpannonia.at/index.php?id=2&L=1

 Széles út, már a kéken vagyunk

 

Szépen-lassan elkezdtünk ereszkedni a 882 méteres magasságról. Tulajdonképpen a következő 2 napban is folyamatosan ereszkedtünk, hisz Írott-kő nem csak a Dunántól, de az Országos Kéktúra első szakaszának is a legmagasabb pontja. A K sáv párhuzamosan haladt a Vasfüggöny túraúttal. Kicsivel több, mint 2 kilométer könnyed séta után egy műútra érkeztünk, innen már csak pár lépés volt a Hörmann-forrás.

 A Hörmann-forrás

 

A forrásnak nagyon finom, jéghideg vize van. Nevét a legenda szerint Hörmann Mihály kőszegi várnagyról kapta, aki 1621-ben II. Ferdinánd hadai elől menekült, de elfogták és a forrás környékén kivégezték. Gyors kulacs-töltés után tovább indultunk. Alig 1.5 km után ismét megálltunk.

 A Stájer házak

 

A Stájer házakhoz érkeztünk. Az eredeti lakóházakat még 1780-ban építették az erdőőröknek, akik egészen 1954-ig használták. No persze, nem ugyanazok. A '20-as években olcsó szállás is működött itt, ma az egyik épületben erdészeti múzeumot alakítottak ki. És ha még fáraszthatlak érdekes vagy épp érdektelen adattal, 1947-ben itt mérték a magyarországi hótakaró rekordot 151 cm-t. Tyű.

 Stájerház anno, forrás: http://postcards.hungaricana.hu

 

Picit megpihentünk, a hőmérséklet már jóval 30 fok felett járt. Ettünk, ittunk, továbbálltunk. A Z sáv jelzés (a Vasfüggöny túraút) elkanyarodott balra, a kék a műúton tekergett tovább. Újabb 3 km-t haladtunk a következő látnivalóig.

 Vörös kereszt

 

A vörös keresztet elhagyva picit emelkedett az út, felértünk az Irány-hegyre. Majd alig 1km múlva elértük az Óház tetőt.

 Óház-Kilátó

 

A kilátó előtt a tábla arra figyelmeztet, hogy csak saját felelősségre menjünk fel, mert balesetveszélyes az építmény. Nem értettük, ez miért van kiírva, nem találkoztunk se leszakadt lépcsőfokkal, se mozgó korláttal. Én azért most leírtam, csak a miheztartás végett. Ha mégis leestek, ne ide írjatok. Érdemes mindenképp felmenni a kilátóba, mert gyönyörű a kilátás.

 Kilátás az Óház kilátóból, az ott Kőszeg.

 

  A kilátó alatt találkoztunk egy érdekes táblával egy kis facsemete mellett. A kezdeményezés a következő: ültess te is őshonos gyümölcsfát az Országos Kék Túra mentén. Mindenképp dícséretes, és lehet, hogy egyik következő túránkon felkészülünk, és csatlakozunk a kezdeményezéshez. Ha pedig már elég sok gyümölcsfát ültetnek a kéktúrázók, a Vandorbot.hu elindítja a "Telepíts pálinkafőzőt a kék túra gyümölcsfái mellé" mozgalmát.

 Ültess Te is gyümölcsfákat!

 

Eseménydús ez a szakasz. Alig köszöntük el a kilátótól, és haladtunk 1 kilométert az Országos Kéktúra útvonalán máris a Hétvezér-forrásnál találtuk magunkat. Ez pecsételőhely is egyben, de a forrás is nagyon szép, érdemes egy hosszabb pihenőt beiktatni itt.

 Pecsét dobozkája a Hétvezér forrásnál

 

 Hétvezér-forrás

 

A Hétvezér-forrás (hívják még Hétforrásnak is) nagyon régóta megvan, már az 1700-as évek végén is említették. Mai formáját - és a hét vezérről történő elnevezését - azonban 1896-ban a Millenium tiszteletére nyerte el. A forrás kivezetései a hét magyar vezér neveit viselik. A legenda szerint ha valaki iszik mind a hét forrásból, teljesül a kívánsága. Naná, hogy nem hagytuk ki. Mi már szabadon mászkálhattunk a forrás körül, azonban a vasfüggöny idején - mivel ez már a határsáv volt - még csak vezetővel, és előzetesen engedélyek lekérésével lehetett csak látogatni. A forrás környéke sajnos tele van szeméttel. Van ugyan egy szemetes, de valószínűleg csak minden szökőévben ürítik. A forrás közvetlen közelében található a volt határőr laktanya mára már romos épülete is. Összepakoltunk, és ismét útnak indultunk. Nem volt már sok hátra Kőszegig. Tovább ereszkedtünk - már csak 450 méteren jártunk -, majd ismét jött egy kis emelkedő, a Pintér-tető (502 m). Itt már megint eléggé benőtte az aljnövényzet az ösvényt, gázoltunk a gazban. Néhány száz méter után kitisztult az út, és kövessé vált. Bal kéz felől feltűnt a kálvária első stációja is. Meredek ereszkedés következett, majd hamar megérkeztünk Kőszegre, a Padovai Szent Antal kápolna mellé.

 Padovai Szent Antal kápolna

 

A Kálvária utcán haladtunk tovább, már bent a városban. Az Árpád tér közelében egy utcai árustól vettünk 1-1 fagyit. Azt hiszem nem kellett hozzá még 5 perc sem, hogy befaljuk a hűsítő finomságot, olyan melegünk volt már. Nem is csoda, hisz a meteorológia már aznapra is hőségriadót rendelt el. A fagyi után lecsatlakoztunk a kékről, és elindultunk a vasútállomás felé.

 Kőszeg

 

A vonat kb. 25 perc alatt ért vissza Szombathelyre. Az állomástól még bő 3 km séta volt a kemping. Fáradtan mentünk el zuhanyozni, majd gyújtottuk meg a tüzet kis kemping gázfőzőnk alatt, hogy elkészítsük a vacsorát. Átnéztük még a másnapi szakasz térképét, és az időjárás jelentést. 39 kilométer, 35 fok, nuku eső, nuku szél. Csudajó lesz. Le is feküdtünk - viszonylag - időben, hisz másnap 3:50-es ébresztőt terveztünk, hogy minél hamarabb Kőszegen legyünk és folytassuk a túrát.  

2. nap - Kőszeg - Szeleste

Nagyon korán keltünk. 3 óra 50-kor csörgött az óra. Feltápászkodtunk, kávét főztünk, összepakoltunk és elindultunk a buszpályaudvarra. 6 óra után perc perccel ismét Kőszegen voltunk, megkerestük a kék jelzést. Előző nap sajnos nem tudtunk a vasútállomáson pecsételni, mivel minden jegykiadó ablak zárva volt. Ezért úgy döntöttünk, hogy Kőszeg belvárosában oldjuk meg ezt a problémát. A Kéktúra kiírás megengedi, hogy ilyen esetben egy helyi vállalkozás (vagy épp postahivatal) bélyegzőjét is használhatjuk, a lényeg, hogy szerepeljen a bélyegzőn a település. Annyira korán volt még, hogy semmi sem volt nyitva. Nagy nehezen találtunk egy szállodát - az Arany Strucc Szállodát -, ahol készségesen bélyegeztek igazolófüzeteinkbe. Nem időztünk túl sokat, hisz a mai napon 39 km-t kellett teljesítenünk úgy, hogy a 17:22-es Szombathelyre tartó buszt is el kellett érnünk Szelestén, ha nem akartunk ott éjszakázni.

 Kőszeg

 

A kék elhalad a Kőszegi vár mellett, kanyarog a főtéren, majd ráfordul a hatalmas platánfa után a Táncsics Mihály utcára. A Dózsa György utca következett, majd kereszteztük a 87-es főutat. Innen enyhe emelkedővel, kavicsos-földes de jól járhatú keréknyomon haladtunk, távolodtunk a várostól. Majd 1.5 km után ismét a magyar-osztrák határhoz értünk, és becsatlakozott a Z jelzés is, a tegnapról már megismert Vasfüggöny túraút.

 Határkövek és egy határátlépő

 

      A széles úton nagyon jól lehetett haladni, bele is húztunk. Motivált minket az a milliónyi szúnyog is, amik alig várták, hogy csak egy pillanatra is megálljunk, máris megtalálták a fedetlen bőrfelületeket. Néhány kanyar után ismét elköszöntünk a Vasfüggöny túraúttól. Előttünk állt a túra "legizgalmassabb" szakasza. 5km hosszú, egyenes nyiladék. Semmilyen izgalom se jobbra, se balra. Úgy döntöttünk, hogy az egyenes szakasz előtt bevágunk 1-1 szendvicset, majd nekiindultunk. És mentünk...mentünk....egyenesen...mentünk....csak mentünk....még mindig....nincs kanyar....nincs emelkedő....csak mentünk...

 Tökegyenes nyiladék, amíg csak a szem ellát

 

Aztán csak mentünk...meg mentünk...még mindig...jó ez a cikk,mi? 5 km után következett egy bal kanyar, majd egy jobb, aztán még egy bal, még egy jobb. A nagy izgalmak után ismét egy egyenes szakasz elé értünk. És megint mentünk...mendegéltünk...csoszogtunk néha, aztán megint mentünk...meg még mindig... Az egyetlen izgalmat az jelentette, hogy megálltunk egy magaslesnél pihenni egy kicsit.

 35 fokban, vastag zokniban. Így is bajban az ózonréteg...

 

Ittunk, kicsit pihentettük a lábainkat, majd néhány perc után lemásztunk, hogy folytassuk utunkat. No, mi következett ezután? Úgy van! Mentünk....még mindig....megint....sokat....egyenesen... Majdnem 12 kilométer után megváltozott a terep. A kék sáv lekanyarodott balra az erdei útról. Itt egyébként nem árt figyelni, mert annyira megszokjuk a széles utat, hogy nem vesszük észre a lekanyarodott kék jelzést. Nagy baj nincs akkor sem, ha ezt elmulasztjuk, mivel a jelzés pár száz méter után visszatér, de ebben az esetben nem megyünk el a Tömörd-Ilonavár sáncai mellett. Talán itt követtük el az egyik legnagyobb hibát a túra alatt. Az egyenes nyiladékokon jól haladtunk, akadály nélkül, és az idő is egyre melegebb lett. Ezért rövidnadrágra váltottunk. Az Ilonavári szakaszt viszont már teljesen benőtte a gaz, a csalán, a mindenféle szúrós izé. Mire visszakeveredtünk a kitaposott útra, úgy nézett ki a lábunk mintha akarattal szétcsapkodtuk volna csalánnal, ráadásul ráöntöttünk volna még egy vödör virágport is. Allergiásoknak igazi rémálom, de mi is vakaróztunk rendesen, alig vártuk, hogy találjunk egy kutat. A vár után kb. 400 méterrel érdemes figyelni, lesz egy kis ösvény balra, amit követve megnézhetjük a Szent-Ilona szobrot is.

 Szent-Ilona szobor az erdő közepén

 

A helyi hagyomány szerint réges-régen ezen a hely volt a falu, illetve a falu temploma, amit Szent-Ilona tiszteletére emeltek. Néhány száz méter volt már csak hátra, hogy beérjünk Tömördre. A kék jelzés balra fordul, majd a Fő utcán eléri a templomot. Itt nagyon szép, új pihenő hely lett kialakítva, itt található a bélyegző is.

 Tömörd, az új pihenő és a pecsételőhely

 

Pecsételés után továbbindultunk, a falu vége előtt megtaláltuk a keresett kutat is. Feltöltöttük a készleteket, és lemostuk magunkról a virágport, jól esett a frissítő. A falut elhagyva balra még látható a szebb időket is megéllt udvarház, ami a Chernel családhoz tartozott. A faluban taálható a Chernel-kastély is, de sajnos nem látogatható.

 A Chernel család egyik udvarháza

 

Körülbelül dél lehetett, égetett a nap. Ennek nagyon örültünk, mivel ismét végtelen és egyenes szakaszok következtek. Ráadásul itt már erdő sem volt, ami árnyékot adott volna. Így bandukoltunk egy jó fél órát, amikor feltűntek Kincsédpuszta romos - de még lakott - épületei.

 Kincsédpuszta romos épületei

 

A térképre néztünk: ismét egy tökegyenes 4 km-es szakasz következett. Délután 1 óra lehetett, és kb. 35 fok. Más normális ember a hőségriadó esetén otthon ül a szobában, vagy lerohan a legközelebbi vízpartra. De mi nem. Nekünk ilyenkor kell a Kéktúra legegyenesebb, legunalmasabb és legmelegebb szakaszán bandukolnunk :)

 A hőguta túraútvonal

 

Kb. 1 óra séta után megint változott a táj. A jól járható földutat ismét a gaz váltotta fel.

 A Kéktúra ösvénye az Ablánc Fogadó előtti szakaszon

 

Figyelem! Mi a 3 nap alatt rengeteg kulanccsal találkoztunk. Volt ami csak a nadrágunkon próbált feljebb mászni, de volt, amit már ki kellett szendünk magunkból. Egy idő után már nem számoltuk, de 15-20 példánnyal biztosan végeztünk. A kullancs általában a sűrű aljnövényzetben található, a hiedelmekkel ellentétben nem a fáról ugrik a nyakunkba. Vittünk magunkkal ugyan fújós kullancsriasztót, de semmit nem ért. (a szúnyogok ellen viszont tényleg jó) Legjobban úgy védekezhetünk, hogy az ilyen gazzal benőtt szakaszok előtt felvesszük a hosszú nadrágunkat, és a szárát betűrjük a bakancsba. Ugyanígy a pólót / inget is begyűrjük a nadrágba. Igen, hülyén fogunk kinézni, de nem divatolni mentünk az erdőbe. Mi minden ilyen nehezen járható szakasz után jól lesepertük magunkat (volt, hogy 6-7 kulancsot is), majd este a szálláson még alaposan átnéztük egymást. Kiszedni a kullancsot nem olyan nehéz: egy vékony csipesszel (nekünk a bicskánkban található ilyen) meg kell fogni, és kiszedni. Az nem baj, ha véletlenül a feje beszakad, egy idő után ki fogja lökni a testünk. De semmiképp se nyomkodjuk az állatot, és végképp ne alkalmazzuk a régi módszert, hogy mindenféle kenőccsel és olajjal megfullasztjuk.  A nehezen járható úton hamarosan megérkeztünk az Ablánc Malom nevű pecsételőhelyhez, ahol az Ablánc Fogadó üzemelt. Sajnos már jó pár évvel ezelőtt bezárt.

 Az Ablánc Fogadó, már nem üzemel

 

Itt tartottunk egy hosszabb pihenőt, lepakoltunk a fogadó bekötő útjára. Az út mellett van 3 hatalmas fa is: ezeket Sisi királyné tiszteletére ültette az ablánci molnár 1900-ban.

 Erzsébet Királyné fái

 

A fogadótól még kb. 10 km-t kell gyalogolni a következő pecsételőpontig, ami Szelestén található. Túl sok izgalmat nem tartogatott már az út. A már-már megszokott nehezen járható ösvényen kanyargott a jelzés. Egy idő után a Mária út is lecsatlakozott a kékről. A falu előtt annyira benőtte már a gaz a kék jelzést, hogy néhol könnyebb volt, ha a búzamező mellett haladtunk és nem az erdőben a méteres csalánok között. Mi magunk sem akartuk elhinni, mikor feltűnt a felső-szelestei templomtorony. Nagyon hosszúnak tűnt ez a 39 km. A kék a templom kertjén keresztül vezet.

 A felső-szelestei templom

 

A falu főutcáján megkerestük a Máté presszót, és elkértük a kéktúra bélyegzőt. Időben érkeztünk, még volt kb. 15 percünk a szombathelyi busz indulásáig. Pecsételést követően ittunk egy jó hideg kólát, majd kivánszorogtunk a megállóba. Valamivel 19 óra előtt érkeztünk vissza a szállásunkra. Alapos zuhanyzás, kullancs-checking, vacsorázás, és már le is feküdtünk.  

3.nap - Szeleste - Sárvár

A harmadik - és egyben utolsó - túranapon nagyjából 20 km-t kellett teljesítenünk, hogy kipipálhassuk az Országos Kéktúra 1. szakaszát. Ismét busszal indultunk a kiindulóponthoz, Szelestére. A falu főutcáján folytattuk utunkat. A 86-os út elkerülő szakaszának építése után a kéktúra útvonala kissé megváltozott, néhány száz méteren közvetlen a régi főút patkáján halad, ezért itt legyünk óvatosak, bár túl nagy forgalom nincs. A 2009-es kiadású igazolófüzetben ez a szakasz még nem szerepel, illetve a régi nyomvonal van feltűntetve.

 A 86-os főút

 

A betonútról letérve a jelzés jobbra kanyarodik, a Szeleste-Ölbő vasúti megállóhoz. Itt is pecsételhetünk, mi is így tettünk. A bélyegző egyébként ugyanolyan lenyomatú, mint amit a faluban, a Máté Presszóban kaphatunk.

 Szeleste-Ölbő vasúti megálló

 

A kék jelzés a sínekkel párhuzamosan halad, majd jobbra bekanyarodik, és megcélozza az erdőt.

 Egy nyúl a kéktúra útvonalán

 

 Búzamező mellett haladtunk

 

Néhány száz méter után megérkezünk az erdős területre, ahol az előző naphoz hasonló körülmények vártak. Benőtt ösvény, méteres gaz, csalán, kullancs.

 Kullancs Land

 

Szerencsére néhány száz méter után azért kezdett tisztulni az ösvény, és viszonylag járható úton haladtunk. Körülbelül 1400-1500 méter után a kék jelzés elkanyarodik balra, és egy hosszú nyiladékban halad tovább.

 Pedig azt hittük, hogy már elfogyott az egyenes szakasz...

 

Ismét egy viszonyag unalmas és monoton szakasz következett. Szerencsére már nem volt olyan meleg, mint előző nap, és a fás szakasz is több volt, így jókedvűen haladtunk. Bögöt határában még egy óriás szarvasbogárral is összefutottunk. Ami ugyan ezen a vidéken egyáltalán nem ritka, mi viszont már nagyon régen nem láttuk ezt a védett bogarat.

 Óriás szarvasbogár

 

Kiértünk az erdőből, ismét búzamező és szántó mellett haladtunk. Fél kilométer múlva a jelzés balra kanyarodik, ráfordul a Bögötre vezető műútra. Itt tábla is jelzi, hogy picit le kell térnünk a K sávról, hogy a vegyesboltban bélyegezni tudjunk. A kis üzletben dolgozó hölgy nagyon kedves, segítőkész (és van hűtött sör!).

 A bögöti vegyesbolt, bélyegzőhely

 

A vegyesbolttal szemben a templom előtt van egy nagyon szépen rendben tartott, nemrég felujított parkocska. Ide ültünk le egy negyedórára. Ettünk, ittunk, pihentünk, nézelődtünk, élveztük a csendet. A pihenőt követően visszamentünk a kékre, és a Deák Ferenc utcán elhagytuk Bögötöt. A falu határában még jól járható az út, azonban hamarosan a "már jól ismert és szeretett" gaz várt minket. Az ismételt kullancs inváziótól tartva szaporára vettük a lépést. A benőtt szakasz egészen a vasúti átjáróig tart, onnan már betonúton lehet tovább haladni. Hamarosan a jelzés balra kanyarodik a Tilos-erdőbe. Itt egy nagyon picit csaltunk. Az út az erdőn keresztül járhatatlannak bizonyult, így mi a betonon maradtunk, és így tettünk meg néhány száz métert. Túl nagy csalásról azonban nincs szó, mivel hamarosan ismét a kéken haladtunk tovább, visszatért a jelzés a betonútra. Elhaladtunk mezőgadasági épületek, majd megérkeztünk Csényére. Felettünk már viharfelhők gyülekeztek, és a távolból dörgés is hallatszott. Pár perc múlva elkezdett cseperegni az eső. Úgy döntöttünk, hogy fedett helyen várjuk meg a zápor végét. A védelmet a Benedek Elek Mesepark egyik kis házikója nyújtotta :)

 Viharmegfigyelés a Benedek Elek Meseparkban

 

A zápor erősödött, a viharfelhők kavarogtak felettünk. Behúzodtunk a kis házba, és vártuk, hogy csendesedjen. Biztos, ami biztos, előkészítettük az esőkabátokat és felhúztuk a hátizsákokra a vízálló huzatot. Mire mindezzel végeztünk, elállt az eső...jellemző... Tovább indultunk Csénye utcáin.

 Viszlát!

 

Az eső ismét rákezdett, de csak alig-alig szitált. Így haladtunk el a Csénye külterületén épült nagyon szép kertesházak mellett, és vettük célba Csényeújmajort.

 Szitáló esőben haladtunk

 

A kék jelzés a műúton haladt, kb. 1.5  km-t, majd elkanyarodott jobbra. Itt található egy buszmegálló, és a Mária Kápolna, ahol megtaláljuk a kéktúra bélyegzőt is.

 Mária Kápolna kegyhely, pecsételőhely

 

A kegyhely melletti padon elidőztünk egy keveset. Már csak néhány kilométer volt ugyan hátra a túrából, de a három túranapot - és a mindennel együtt majdnem 100 km mászkálást - már éreztük, hamar elfáradtunk. Kb. 10-15 perc után felkerekedtünk, átmentünk az út túloldalára, és elhaladtunk a régi major épületei mellett. Nagyon rossz állapotban vannak, de laknak még bennük.

 Csényeújmajor épületei

 

Az épületeket elhagyva a kéktúra elkanyarodik balra, és a Gyöngyös patak gátoldalában halad tovább, egészen Sárvárig. A gátoldalt vastagon benőtte már a gaz, és csak az első pár száz métert tisztították meg.

 Gaz,gaz,gaz

 

Ismét combig gázoltunk a gazban, de szinte már fel sem tűnt. Mögöttünk még halkaln lehetett hallani az elvonuló vihar dörgéseit. Jobbra még álltak a szélerőművek lapátjai. Ezeket általában úgy tervezik, hogy viharban, nagyobb szél esetén megállítják magukat, elkerülve a nagyobb bajt. A gátoldalon kb. 2 km-t haladtunk, mikor feltűntek Sárvár első házai. Rákanyarodtunk az Esze Tamás utcára, és egészen a vasútállomásig mentünk. A korábbi térképen még úgy ábrázolják, hogy a kék jelzés a vasútállomásig halad, azonban a valóságban elkanyarodik korábban a Nádasdy Ferenc utca és a Várkert felé. Az állomásig a K+ jelzésen haladhatunk. A jegypénztáros fejből tudta már melyik oldalon nyílik az igazolófüzet ahhoz, hogy beüthesse a Sárvár bélyegzőt. Megvettük a menetjegyeket is, és alig néhány perces várakozás után már robogtunk Szombathely felé. Az Országos Kéktúra Írott-kő és Sárvár közötti szakasza a második leghosszabb szakasz a maga 69.5 km-ével. Nem a legizgalmasabb szakasz, de mindenképp nagyon szép. Ha pedig hozzánk hasonlóan Szombathelyen szálltok meg, érdemes egy napot ott is eltölteni, felfedezni a történelmi belvárost.