Teljesítménytúra
2016. 01. 31., v – 20:57
kornel

4000 induló, sár, latyak, jég, profi szervezés. Ez jellemezte idén a Téli Mátra teljesítménytúrát.

Tavaly indultunk elöször a Téli Mátrán, de már akkor eldöntöttük, hogy idén sem hagyjuk ki. Ebben az évben viszont már az egyel hosszabb, a 25.2 km-es M távot szemeltük ki. Kecskemétről indultunk a hajnali órákban, de ez jó döntésnek bizonyult, mert Gyöngyösig szinte végig "tejködben" tudtunk csak haladni. A zord közlekedési körülmények ellenére is 4000-en döntöttek úgy, hogy szombatjukat egy kis sportolásnak áldozzák, és megpróbálkoznak valamelyik szakasszal. A hatalmas embertömeget profi csapat szolgálta ki, le a kalappal a Hanák Kolos Egyesület és a segítők előtt.

Jöjjön egy rövid, képes elménybeszámoló.

A nevezés pillanatai 8:20 körül.

Mátrafürede elhagyva a zöld jelzésen haladtunk, a gyöngyössolymosi Cserkő-bánya mellett.

Még mindig a bánya felett haladva

Átkelés az első patakon még Lajosháza előtt. Tavaly a megáradt Gyöngyös patak miatt elterelték az útvonalat, idén erre nem kellett sort keríteni.

Elhagytuk az első ellenőrző pontot Lajosházát, és a Z+ jelzésen haladtunk tovább a Gyöngyös patakkal párhuzamosan

Átkelés a patak felett a régi kisvasút egyik hídjának maradványait felhasználva

Sártenger jellemezte az összes távot

A második ellenőrző pontnál - Vörösmarty Turistaház - finom meleg tea és édesség várta a túrázókat 

A turistaház után a P+ jelzésen haladtunk

Nagy bödön zsír és hagyma a Pisztrángos-tói ellenőrzőpontnál. Szükség is volt az energiára, hisz a "csúcstámadás" Kékesre még hátra volt

A Sötét-lápa nyergénél már ködbe búrkolózott a Mátra. Itt fordultunk rá a K+ jelzésről a kék sáv jelzésre. Már csak 1km volt hátra Kékesig.

Horror. Az izületeknek is :)

Valahol ott van a kékestetői TV-torony.

Lefelé már viszonylag gyorsan, de időnként nagy tömegben haladtunk. A túra utolsó szakasz a piros jelzésen haladt vissza Mátrafüredre.

Mindhárman szintindőn belül értünk be, bár nem egyszerre, az utolsó szakaszon ki-ki a saját tempójában haladt.

A profi csapatnak köszönhetően egy percen belül mindenki megkapta az oklevelét, ahogy beérkezett a célba.

És végül a meggyötört csapat, Kornél, Miki és Dávid.