Nagyrészt ártéri síkságokkal jellemezhető kistájak alkotják. Magasabb vízállásoknál (szabályázások, csatornázások előtt) a Balaton vízfelülete a Kis-Balaton és az Alsó-Zala-völgyének területére is kiterjedt. A Somogyi parti sík völgyeiben és a Nagyberekben elgátolt ártéri síkságok, berkek alakultak ki. A Somogyi parti síkból bazalttufa hegyek is kiemelkednek (Fonyódi-hegy, Boglári-hegy), illetve az északi parton találjuk a hegylábfelszínen elhelyezkedő Keszthelyi- és Balatoni-Riviérát.

Silver vendégház

Siófok-Balatonszéplak
A vendégház 7 fő esetén a 3 szoba 2 fürdőszobával apartmanként működik, de kevesebb létszám esetén szobánként is kiadó. A szabad strand kb. 100 méterre a háztól.
A szobák a ház emeleti szintjén találhatók, mely az udvar felől külső lépcsőn közelíthető meg. A teakonyhában minden szobához külön- külön hűtő található és konyhai felszerelésekkel is el van látva. Közvetlen a ház előtt lehetőség van a parkolásra, de a járműveket éjszakára a zárt udvarban helyezhetik el.
Csak készpénzt áll módunkban elfogadni.
A vendégeink érkezését 14 órától fogadjuk, a szobát 10 óráig kell elhagyniuk távozáskor. Az ár tartalmazza a villany, víz, gáz, ágynemű használatát és a végtakarítás költségeit. (törölközőt kérjük hozzanak)
A 3 szobás apartman 7 főnek az ár: 32.900.-Ft/nap +ifa azaz 4700.-Ft /fő/éj+ ifa 18 év felett amit a helyszínen kell fizetni.
Üdvözlettel: Silver Vendégház Siófok -Széplak- felső
Környék
100 m-re horgászási lehetőség, közelben kalandpark, hajózási lehetőség mellyel körbe hajózható a Balaton, bulizási lehetőség.

Üdülőház Buzsák-Csisztafürdő

Buzsák-Csisztafürdő
A szobákban pótágy elhelyezhető. ( 2 000 Ft)
A kertben medence (július 15-től), napozóágy, hintaágy,
homokozó, csúszda.
Főzési lehetőség a közös, jól felszerelt konyhában.
Fürdő, WC a folyosón.
Bérelhető: 04.01-09.30 között
Az ár: 3 000 Ft/fő/éj.
Minimum foglalás: 3 éjszaka
Utalvány nem áll módunkban elfogadni.

Gyógyfürdő a Balatonhoz legközelebb, Fonyódtól 4 km-re.
Buzsák Csiszta-fürdőn, 100 m-re a gyógyfürdő
bejáratától, kiadó nyaraló, nagyobb társaságnak is.
Rossz idő esetén is kellemesen töltheti idejét.
Alkalmas családok, párok, baráti társaságok részére.

- 30 % előleg utalása előre- ez a szoba foglalása,
- a fenn maradó összeget érkezéskor kell fizetni,
- a medencét mindenki csak saját felelősségére használja
- a terület bekerített és nagyon szép kert veszi körül a
nyaralóházat, csendes
- az idegenforgalmi adó (300 Ft/fő/nap-csak 18 év felett
fizetendő)
- szállás elfoglalása délután 14 órától (tehát az
eltöltött éjszakákat számoljuk)
- a nyaralót a pihenés letelte után délelőtt 10-kor kell
elhagyni
- ágyneműt a tulajdonos biztosítja
- a nyaralás ideje alatt csak a vendégek tartózkodnak a
nyaralóban (az önkormányzat ellenőrzi)
- Fontos: a nyaralóban és a berendezési tárgyakban
keletkezett kárt a tulajdonos részére meg kell téríteni
- a minimum foglalás 3 éjszaka, legalább 6 fő.
- utalványt sajnos nem tudunk elfogadni
Környék
4 km távolságra Fonyódtól, A Balaton melletti Nagy-berek
szélén végzett olajkutató fúrások nyomán Buzsák
Csisztapusztához közeli részén 1953-ban 42 °C
hõmérsékletû, melegvizet találtak.Az ásványi anyagokban
gazdag csisztai víz hidrokarbonátos,
kénes és nagy mennyiségû szénsavat is tartalmazó
gyógyvíz.

Kedvezõ összetétele alkalmassá teszi mozgásszervi,
reumatikus és nõgyógyászati betegségek,
valamint különféle bõrbetegségek, bél és gyomorpanaszok
kezelésére.
Kiválóan alkalmas csonttörések utáni rehabilitációra is.

A fürdõ vizét 2006-ban gyógyvízzé nyilvánították.

A családias hangulatú fürdõben öt töltõ-ürítõ
rendszerû medence várja a vendégeket.
A 93 m2-es gyermek medence 33-35°C vízzel feltöltött, a 25
m2-es kis ülõ medence vize 38-40°C hõmérsékletû,
a nagy ülõmedence 105 m2 és 36-38°C, miként a 98 m2-es nagy
fedett ülõmedence is.
A 15 m2 térfogatú kis fedett ülõ medence 38-40°C vízzel
telített.

A fürdõtelepen szauna, napozóágy, masszázs,
manikûr-pedikûr, fodrászat,
játszótér szolgálja ki a vendégeket, de természetesen
étkezési lehetõség is biztosított.
A fürdõhöz tartozó kemping sátorral és lakóautóval
érkezõ vendégek számára alkalmas.
Kiépített áramvételi lehetõség és külön vizesblokk
szolgálja a kempingezni vágyók kényelmét.
2013-14 évben történt beruházás alkalmával a fürdõ
területén épült 500 m2-es épületben új medence,
új öltözõk, orvosi szoba és kiszolgáló helyiségek
várják az idelátogatókat.

Rozi apartman

Gyenesdiás
Kiadó 3 apartman a Balatontól 800 m-re.Gyenesdiás a nyugat -Dunántúl üdülőfaluja Keszthellyel határos.Nyáron fürdési lehetőség a Balatonban,hűvösebb időben a 7 km-re lévő Hévízen.Számos túrázási és kirándulási lehetőség várja az ide látogatókat.A közelben található Festetics kilátó is vonzza a túrát kedvelőket és gyönyörű panoráma tárul eléjük Nagymező a keszthelyi hegység egyik legkedveltebb kiránduló helye,ahol kiépített szalonna sütő helyek,asztalok-padok,focipálya várja a kirándulókat.Téli időszákban termálfürdők 20-25 km-re(Zalakaros,Kehidakustány) és a 7 km-re elhelyezkedő hévízi tó várja a fürdőzőket.Rezi dinópark a gyermekek kedvence, egész napos programmal várja az idelátogatókat(kb.9 km.)Éttermek 100 m-től. Bevásárlási lehetőség 200 m. Mcdonald's 100m.

A nálunk szállásfoglalókat Hévízre elvisszük oda vissza a tófürdőhöz . A Budapesti repülőtérre hozzuk visszük . A vonathoz ki megyünk a vendégek elé ,ha nem kocsival jönnek!

Rózsa Panzio

Zamárdi
A Panzió Budapesttől 108 km-re, Siófoktól 4 km-re a Balaton déli partján fekszik. Családias hangulattal, 200 m-re a vízparttól.
A kertben ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk. A panziótól mindössze 200 méterre található a szabad-strand, mely éttermekkel, és különböző kikapcsolódási lehetőségekkel várja az idelátogatókat. Minden szobában külön mellékhelyiség. Az udvarban kerti-partik, bográcsozási lehetőségek, grillezési lehetőség, közért cca 200m, Szabad-strand cca. 200 m, A Balatonszéplak-alsó vasútállomás 400 m. Várjuk csoportok jelentkezését, vállaljuk komplett iskolai kirándulások elhelyezését.
Környék
Szabad strand, közel 3 Km hosszú pázsitfüves, árnyat adó fákkal telepített, szépen karbantartott, ingyenes parkolókkal, öltöző kabinokkal rendelkezik. Balaton vize sekély enyhén mélyülő, gyorsan melegszik, kisgyermekek fürdőzésére és felnőttek pihenésére ideális. A közelben lévő kishajó kikötő, a Vizi sportok kedvelőinek és horgászoknak nyújt kikapcsolódást, a zenepavilonban esténként heti 3 alkalommal ingyenes utcabálok szolgálják a vendégek szórakozását.

Piroska Apartman

Balatonfűzfő
A Balaton északkeleti csücskén, a Fűzfői-öböl partján fekvő kisvárosban található. Megközelíthető a 71-es főúton és a Székesfehérvár-Balatonfüred-Tapolca vasútvonalon. A tavasszal felújított vendégház csendes, igényesen kialakított környezetben, az öbölre és Balatonalmádira tekintő panorámával, füves területtel, virágos kertekkel és gyümölcsfákkal körülvéve, saját terasszal, a szállásadó családi házával közös telken áll. Az autóval érkező vendégek számára a parkolás telken belül kényelmesen, ingyenesen megoldható. Főképp családok számára ideális pihenőhely. Kistestű állat nem akadály.
Környék
Csillagvizsgáló, strand, kalandpark, bob, uszoda, sportpályák, horgászat, egyéb vízi sportolási lehetőségek, vitorlás kikötő, kerékpárút, (Balatonkör), parti sétány, kilátók, vallási helyek, múzeumok a településen.

20 km-en belül: Veszprémben állatkert, mozi, színház, vár, stb.

BALATON ÉS MINDEN, AMI EZT A TÁJEGYSÉGET FOGALOMMÁ TETTE HAZÁNKBAN ÉS HATÁRAINKON TÚL.

Pálkövei Ifjúsági Tábor

Pálköve

Vandorbot.hu kedvezmény / élmény

Csoport esetén minden 16.fő ingyenes 1 éjszaka foglalása esetén is. Egyéni vendégesetén fogadóital vagy búcsúital- kávé, fröccs, stb,
Pálköve a Balaton rejtett kincse, a Balaton-felvidék legnagyobb tölgyesében, Révfülöp és Balatonrendes között található. Az üdülő a strandtól 30 méterre helyezkedik el.
Az autóbusszal, gépkocsival érkezők a 71-es főútról közelíthetik meg, a vonattal érkezők a balatonrendesi vasútállomástól rövid sétát követően találják meg a szállást. Az április közepétől szeptember végéig üzemelő létesítmény 200 vendég fogadására alkalmas.
A diákok fürdőszobás faházak 6 és kőépület 4-8 ágyas szobáiban kerülnek elhelyezésre, melyek közvetlen közelében találhatók a hideg-melegvizes zuhanyzók, mosdók és WC-k. A felnőtt kísérők 3-4 ágyas, fürdőszobás szobákban kerülnek elszállásolásra.
A családias hangulatú üdülő területén 120 személyes önkiszolgáló étterem és büfé működik.
Kisebb rendezvények, összejövetelek tartására alkalmas - kb. 60 főt befogadó - terem, sportpályák - strandfoci és strandröplabda - és egyéb lehetőségek –diszkó, karaoke, biliárd, csocsó, asztalitenisz, - biztosítják a szabadidő eltöltését.
A vendégek rendelkezésére áll LCD TV, DVD, valamint játék és sporteszközök. Az üdülő kiválóan alkalmas kiránduló csoportok fogadására, erdei iskolák szervezésére, hétvégi rendezvények tartására, június, július és augusztus hónapban pedig, üdülések, nagycsaládos táborok helyszíneként.

Hajókirándulásra a 3 km-re lévő Révfülöp kikötőjéből van lehetőség.

Elhelyezés: diákok 6 ágyas fürdőszobás faházakban, és kőépület 4-8 ágyas szobáiban,
Felnőtt csoportkísérőknek 3-4 ágyas fürdőszobás, TV-s szobákban.
Az érkezés napján a szobák 15.00 órától foglalhatók el, korábbi érkezés esetén a csomagok tárolása megoldható.

Étkezés: helyben, 120 személyes önkiszolgáló étteremben.

Szolgáltatások, programlehetőségek a szálláshelyen és környékén:
- Étterem 120 személyes 20 x10 m-es
- Büfé kedvező árakkal, 40 személyes terasz
- Klubterem 10 x 6 m-es, kb. 60-70 személyes
- Biliárd, csocsó, ping -pong terem
- Diszkó/ karaoke 300.-Ft/fő,(min. 25 fő-től)
- Tűzrakóhelyek - tábortűz,
- Strandfoci, strandröplabda
- Strand 30 méterre, horgászati lehetőség
- Ágyneműhuzat bérlés egyszeri költsége 600.-Ft/garn.
- Szalonnasütés(szalonna,hagyma,stb) 500.-Ft

Elsősorban csoportokat fogadunk,de szívesen látunk egyéni vendégeket, gyalogos túrázókat, kerékpárosokat, hátizsákos túristákat.
Környék
Program és kirándulási lehetőségek Pálkövén és környékén:

- Révfülöp - kilátó kb. 3 km gyalog
- Kővágóörs - Kőtenger kb. 5 km gyalog
- Salföldi Major kb. 5 km vonat ill. gyalog
- Badacsony- Tanösvény kb.12 km vonat
- Tapolca-Tavasbarlang kb. 25 km vonat
- Balatonederics- Afrika Múzeum kb. 30 km

RP FitLife Stúdió és Vendégház Szentgál

Szentgál
Szeretettel ajánlom márciusban átadásra kerülő vendégházunkat.
Remek helyszín a Bakony szívében egészséges életmód táborok szervezésére, pihentető családi hétvégékre, aktív kikapcsolódásra, feltöltődésre, párok, valamint baráti társaságok számára egyaránt. A természet adta lehetőségek mellett (barlangászat, kerékpáros túrák, Balaton-felvidék és a tó közelsége stb.) az RP FitLife Életmód és Alakformáló Stúdió speciális szolgáltatásait is igénybe vehetik vendégeink.
- funkcionális tréning terem, (bérelhető és az órák is látogathatók)
- konditerem (bérelhető és személyi edzésekre is be lehet jelentkezni)
- baba-mama torna,
- gyermek fitnesz,
- masszázs.
Saját belső parkoló, kerékpár tároló, fedett terasz, parkosított terület, ahol outdoor tréningeket tarthattok. Az épület teljes egészében dohányzás mentes. Közvetlenül a szállással szemben élelmiszerbolt található, több étterem is vállal ingyenes ételkiszállítást.
Hotel minőség a falusi turizmusnál megszokott árszínvonalon.
"A LEGTÖBBET, A LEGKEVESEBBÉRT!"
Környék
SZENTGÁLI TISZAFÁS - Európa második legnagyobb őshonos tiszafaerdeje 120 ezer tiszafával.
SZENTGÁLI-KŐLIK BARLANG - izgalmas kalandtúrát élhet át a látogató a falu határában található barlangban.
AZ ESSEGVÁR ROMJAI - Bánd község határában, a Séd patak mellett emelkedő mészkőszirt nyugati végén találjuk. A faluból kis turistaúton közelíthetjük meg gyalog, vagy kerékpárral.
HEREND LÁTNIVALÓI - Minimanufaktúra és Porcelánművészeti Múzeum; Herendi Majolikagyár; Sziget-kúti-árok; Királyfa-árok; Bükk-szár-kút; Hímrét; Pihenőpark; Szent Euszták Római Katolikus Templom
KISLŐD SOBRI JÓSKA BAKONYI KALANDPARK - 30 hektáros területen kialakított sokszínű, változatos programokat kínáló kalandpark a Bakony szívében.
VESZPRÉM - A KIRÁLYNÉK VÁROSA színes kulturális programajánlatával, és történelmi nevezetességeivel. Gizella Napok Művészeti Fesztivál
KAPOLCS - Művészetek Völgye Fesztivál

Horváth Apartmanház

Siófok

Vandorbot.hu kedvezmény / élmény

A vandorbot.hu látogatóinak ha a foglalásuk mellé a dézsafürdőt is igénybe veszik a hideg időszakban 1 pohár forralt borral kedveskedünk!
Ha a Balatonnál Siófokon szeretne nyaralni vagy üdülni jó helyen jár, válasszon minket a 2db. 5+1 férőhelyes 2 hálóteres apartman házunkat. Nálunk nincsenek háziak, ami garantálja nyugodt pihenésüket. A házhoz udvar és nagy kert tartozik ahol parkolási, grillezési lehetőség is van. Az apartmanok összenyithatóak, ezért nagyobb család vagy társaság fogadására is képes. Mindegyik apartmannak külön konyhája és zuhanyzós fürdőszobája van.
Apartman házunk Siófok kertvárosában helyezkedik el közel mindenhez, Balaton strand kb.15-perc, városközpont 5-10-perc séta,Galerius fürdő 5-perc autóval. Új szolgáltatásunk, dézsafürdőnk is igénybe vehető.(nyári időszakban díjmentes, szezonon kívül egyeztetést igényel)
A feltüntetett ár egy 5 fős apartmanra értendő főszezonban Június 01-Augusztus 31.-ig csak 5+1 fös apartman foglalható.(Föszezon) Szeptebert 01-Május 31.ig 2-3 valamint 4,5 fő részére is foglalható. (Kérjen árajánlatot) Szeretettel várjuk régi és új vendégeinket!
Figyelem! Ha bulizó helyet keresnek, akkor ne minket válasszanak!

Új szolgáltatásunk, dézsafürdőnk is igénybe vehető. Főszezonban díjmentes, szezonon kívüli időszakban a dézsa felfűtése előkészítése 5000ft/alkalom. Sós méregtelenítő relax fürdőzésre is van lehetőség ez a hideg idő beköszöntével vehető igénybe.
Környék
Siófoknak fürdője is van,a Galerius fürdő. Állandó kulturális és szórakoztató programok! Nyári időszakban fizetős és szabad strand áll rendelkezésre.
A Petőfi Sétányon széles körű szórakozási lehetőség nyáron.

Szántód-Rózsalugasház

Szántód

Vandorbot.hu kedvezmény / élmény

Horgászoknak etetett stég.
A helyem a következők közelében található: Szép környezetben,egy üdülő övezetben fekszem, melyet egyik oldalról a Balaton, másik oldalról pedig Természetvédelmi Terület határól, nyugodt otthont adva növénynek, állatnak, embernek egyaránt.. Emiatt fog tetszeni neked a helyem: Nyugodt, békés, csendes.
Gyermek, horgász, vándorbarát.
Környék
Szántódi szabadstrand karnyújtásnyira található. A Komppal könnyen megközelíthető Tihanyi félsziget kiváló kirándulási célpont.
Feliratkozás a következőre: Balaton-medence