Fotóstúra
Mátra-vidék

Elég ritka, hogy október utolsó hétvégéjén 23 fok fölé emelkedjen a hőmérő, de már napok óta ilyen híreket hallottunk. Azt terveztük, hogy egy másik szakaszt járunk be a Kékből, a Nagymaros - Nógrád szakaszt. Az élet úgy hozta (pénz,máv,közlekedés,idő...), hogy el kellett végül halasztanunk ezt a túrát. Helyette ellátogattunk a Mátrába.


2013-10-28
Írta: kornel

Fotóstúra
Bükk-vidék

Szilvásváradot és a Szalajka-völgyet azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom. A völgy az egyike a legnépszerűbb magyarországi kirándulóhelyeknek, amit mindenki életében legalább egyszer biztosan felkeres. Olyan, mint Kékes. Nagyon szép, de néha túl sok az ember :) Ezen a hétvégén mi is úgy gondoltuk, hogy ismét ellátogatunk Szilvásváradra, de nem csak a völgyet keressük fel, hanem a Milleniumi Kilátót, illetve e kevésbé ismert Gerennavár romjait is.


2013-07-14
Írta: kornel

Országos Kéktúra
Dunazug-hegyvidék

A 3 napos túránk 2. és 3. napján jártuk be könnyed tempóban az Országos Kéktúra 16. szakaszát, mely Dobogókő és Visegrád között húzódik a hivatalos kiírás szerint 24,2 km hosszan.


2013-07-07
Írta: kornel

Országos Kéktúra
Dunazug-hegyvidék

Az első májusi hétvégén - 2 nap szabadsággal megtoldva - terveztük bejárni a 15. és 16. szakaszt. Tanulva a korábbi túrákból, és látva a szintvonalak meredekségét, úgy gondoltuk, hogy ezt a két szakaszt 3 napra bontjuk. De nem csak amiatt döntöttünk így, hogy kicsit kíméljük magunkat, hanem hogy a Kékről itt-ott letérve a környék látnivalóihoz is eljussunk.


2013-05-05
Írta: kornel

Fotóstúra
Mátra-vidék

Egy 15 km-es túrára invitáljuk a Kedves Olvasót a Mátrába. Ugyan nem a Kéktúra részét képezi ez a szakasz (bár több helyen is érintjük a K jelzést), de mindenképp érdemes rászánni egy napot.


2013-03-24
Írta: kornel

Teljesítménytúra
Mátra-vidék

A 2013-as évet egy könnyed kis túrával kezdtük. Az I. Decathlon Mátrai túranap március 16-án rendezett Szent Anna útvonalára neveztünk be, mely 12 km hosszú útvonalként került kijelölésre.


2013-03-17
Írta: kornel

Országos Kéktúra
Dunazug-hegyvidék

Az Országos Kéktúra legrövidebb szakasza csupán 14 km hosszan kanyarog a főváros körüli hegyekben. Ha most ismerkedsz a kéktúrázással, javasoljuk, hogy ezzel a szakasszal kezdd. Könnyen megközelíthető, de utadba esik hegy, völgy, patak, kilátó, történelmi emlék.


2012-09-18
Írta: kornel

Országos Kéktúra
Dunazug-hegyvidék

Első kéktúránk második napja, 13-as szakasz. Piliscsabától - Hűvösvölgyig.


2012-08-18
Írta: kornel

Országos Kéktúra
Dunazug-hegyvidék

2012. augusztusában kezdtük a kéktúrázást ezzel a szakasszal. Fájós lábak, feleslegesen bepakolt cuccok, de gyönyörű útvonalak jellemezték az első próbálkozásunkat :)


2012-08-13
Írta: kornel