Fotóstúra
2016. 04. 23., szo – 12:55
sandor

A Föld napján kis csapatunk egy igen látványos és könnyű szakaszt teljesített a Bükkben, mely során a Szentlélek-Bartos-kő-Buzgó-kő és Látó-kövek alkotta köröcskét jártuk körbe.

Egy kis tervezést követően úgy döntöttünk, hogy túránk kezdőpontjának Szentléleket választjuk és onnan vágunk neki a hegyeknek s völgyeknek. A Turista park mellett leparkolva egy 200 métert gyalogoltunk vissza a műúton, hogy rátérjünk az Országos Kéktúra egy rövidke szakaszára. A viszonylag könnyen észrevehető információs tábla és kitaposott ösvény jelzi, hogy mi merra az arra. Ezúttal nem érintettük az innen nem messze található pálos kolostor gótikus műemlék romjait, de egy másik túrabeszámolóban majd ezt is megismerhetitek.

A kék sáv és kereszten haladva gyorsan elérjük Szentlélek híres bükkfáját, ami valójában két egymásba ölelkező bükk. Érdemes őket megcsodálni!

 

Tovább haladva a jelzésen egy hevenyészett -1 csillagos menedék várta a pihenni vágyókat. Szigorúan persze egy emberre tervezve, hiszen kényelmesen csak ennyien férnek el benne.

 

 

Egy rövid szakaszon a sárga sáv is becsatlakozott a kék kereszt mellé, mely során a Látó-kövek alá juthatunk. Itt ered többek között a lenti képen is látható Mária-forrás (mellette padokkal és asztallal ellátott pihenővel), kicsit távolabb pedig az Ágnes-forrás fakad fel.

 

 

Utunk ezután elágazott és a kék kereszt jelzésen csordogáltunk a patakkal lefelé Odvas-kő irányába.

 

 

A völgyben lefelé haladva a kék kereszt és háromszög (az utóbbin haladunk tovább) elágazásánál akarva akaratlanul is el fog időzni az ember, hiszen az egyre inkább bővizűbb patakocska szinte vízesésként zubog le a sziklákon.

 

 

Egy kényelmes 10 perc gyaloglást követően érjük el a bükkfa gyökerekből megágyazott lépcsősort, mely a Bartos-kőre vezet fel. A sziklát leggyakrabban Odvas-kőnek nevezik, de sokan összetévesztik az innen néhány száz méterre észak-északnyugatra található Alsó-Odvaskővel, ahol az Odvas-kői barlangszállás is található.

 

Kijárat a Bartos-kő alsó kilátópontjához

A napsütötte és sziklagyepekkel tarkított sziklaszirtről pompás kilátás nyílik az alattunk elterülő völgyre és a környező csúcsokra egyaránt. A sziklának van egy alsó és egy felső kilátópontja is. Ha már feljöttünk eddig, érdemes mind a kettőre felmenni. A piros sávvá átvedlett piros háromszögön tovább baktatva keleti irányba (elágazásnál jobbra letérve) egy lapos és igen vizenyős területre érünk ki. Ez a felbuggyanó források kusza szövevényét alkotó hely a Vízfő.

 

 

Egy újabb emelkedőt követően egy virágos rétre érünk ki, ami a Kis-Kacsitán nyerge. Innen már nincs messze a Buzgó-kő, sőt ha figyelmesek vagyunk, akkor a gerincről délkeleti irányba a völgybe letekintve könnyen kiszúrhatjuk az alattunk haladó Kéktúra útvonalát.

 

A kezünk igénybevételével az utolsó métereket is leküzdve juthatunk fel a Bükk egyik legszebb "körpanorámáját" is nyújtó kövére. A hosszan nyújtózó sziklás gerinc már önmagában is pazar látványt nyújt.

 

Kilátás a Buzgó-kőről észanyugati irányba

 

A szikla oldalában a természet egy kis árnyékos oázist is kialakított, ami tökéletes a merengésre vágyó vándorok számára. Sajnos az "ottfelejtett" borosüveg azt jelzi, hogy a természet eme csodás helyeit nem mindenki tiszteli...

 

Annak ellenére, hogy sok időnk maradt még a barangolásra, egy technikai probléma folytán muszáj volt rövidebbre tervezni napunkat. Így hát leereszkedtünk a völgybe és a Kéktúra útvonalán elkezdtünk visszamászni Szentlélek irányába. Azonban nem búslakodtunk, hiszen továbbra is apró kincsekkel kápráztatott el minket a természet.

 

 

 

Az Országos Kéktúra ezen szakasza olykor erdei "autópályává" szélesedik ki.

 

A frissen kizsendült bükkfák lombozata a napsütésben igen pazar látványt nyújtott

Mivel három a magyar igazság, így zárásként még egyikünk felment a Látó-kövekre, hogy megcsodálja onnan is a ki-belátást.

Kilátás a Látó-kövekről, távolban a Lázbérci Víztározóval

 

Megtett útvonal kék színnel jelölve (térképkivágat: turistautak.hu)

 

És hogy mi volt az a technikai probléma?Hááát....

 

A bakancs talpa nem maradt az erdőben és a leesni kívánkozó darabkákat is lehoztuk a hegyről. ;)