Egy fülledt nyári napon elindultunk, hogy felfedezzük Moldva Olümposzát, mely a Keleti-Kárpátok külső üledékes övezetében emelkedik. Gyergyószentmiklósról utunk a Békás-szoroson keresztül, az Izvoru Muntelui menedékházig (797 m; Békási víztározó gátja előtt térünk le balra,ahol a sárga jelzés is fut). A menedékház környékén egy tágas parkolóban hagytuk négykerekű masináinkat, majd elindultunk a Csalhó Nemzeti Park "bejáratához".  Egy kicsi fabódénál kifizettük a néhány lei-es belépőt, amit a park rendben tartására fordítanak. A kék kör jelzésen baktattunk egyre feljebb, majd az első pihenőnél megállva kicsit könnyítettünk ruházatunkon, hiszen a kék sávtól kezdődik ám az igazi hegymenet. Egy idő után már egyre szebb kilátás bújt meg a fák mögött.

 

Félúton a Csalhó úgy döntött, hogy egy zivatarral is meglep, ami persze nem ért minket váratlanul. Esőkabátokat felvettük és bár kicsit csúszkálva, de haladtunk tovább.

Eső után a Fundul Ghedeonului egy része

 

A közel 1000 méteres szintemelkedést alig vettük észre, hiszen akadt látnivaló bőven és az ösvény is jól be volt járatva. Lassacskán kezdtünk kiérni a nagy fenyvesek birodalmából, melyet a havasi legelők, áfonya és törpefenyők váltottak fel. Néhány száz méter megtétele után el is értük a Csalhó platóján csücsülő Dochia menedékházat (1750 m). A ház környékét beborító építési törmelék nem volt egy megkapó látvány, amit csak tetőzőtt a menedékházból kibuggyanó dajdaj. Vélhetően a rossz idő beterelte az túristákat az épületbe, akik egy kis alkohollal próbálták enyhíteni bánatukat (tiszetelet a kivételnek). Ekkor egy kicsit elgondolkoztam, hogy azért van az a helyzet, amikor inkább kint fagyoskodom a sötétben, mintsem részeg emberekkel legyek összezárva egy ilyen csodás helyen.

Miután elfoglaltuk a szállást én úgy döntöttem a rossz idő ellenére, hogy a piros kereszt és kék sáv jelzésen elsétálok a plató déli végébe. A teória az volt, hogy a hegy déli szikláinál a turbulens áramlások jobban megkavarják a makacs felhőzetet, melynek köszönhetően nem csak  a szürke semmiben fogunk a nap hátrelevő részében gyönyörködni. A feltevésem beigazolódott, így hát visszasiettem a szállásra, hogy szóljak a többieknek. A jelzésen haladva sok szép és érdekes formájú sziklaalakzattal is találkoztunk.

 

A Piatra Lacramata sziklája a piros kereszt jelzéssel

 

Késöbb a napocska is egyre inkább kezdett kisütni, melynek köszönhetően a szégyenlős Csalhó többet s többet mutatott meg magából.

Harmatos fenyő fürdik a napsütésben

Lassan győzedelmeskedik a nap!

Kör alakú szivárvány

Déli sziklák egyike

Parlagi macskatalp

Csodás kis melléknap (parhelia, napkutya)

 

Nagy örömünkre végül a leglátványosabb sziklák is kezdék felfedni mivoltukat. A Toaca (1900 m, második legmagasabb csúcs) piramisszerű csúcsa azonban továbbra is szégyenlős maradt, de azért olykor az ő körvanalai is felsejlettek.

 

...egész pompájában és nagyszerűségében ötlik újból fel e roppant hegyóriás, melynél szebb, nagyszerűbb havast alig tud felmutatni hegyi partiekban oly dús hazánk.

Orbán Balázs (1868. A Székelyföld leírása, Csalhó)

 A Csalhó már Moldovában van, de a Kárpátok vonalába esvén, miután a Kárpátok par excelence magyar havasok, tehát ez alapon a Csalhót is magunknak sajátítjuk, annál is inkább, mert Szent István korában az Erdélyt keletről övedző Kárpátok egészen a moldvai térségig mind Erdélyhez tartoztak s azt csak Mátyás király egyezményileg bocsátotta Kantemirnak...

Neve is magyar, mert az Cselhóból eredhet, mivel hófehér szirtei távolból úgy néznek ki, mintha hófedettek lennének.

Orbán Balázs (1868. A Székelyföld leírása, Csalhó)

 

 

Ahogy közeledett az éjszaka ismét a fellegek győzedelmeskedtek és lassacskán vastag dunyhával borították be az egész hegyet. Azért még egy-egy nevezetesebb sziklaformáció titokzatosan felsejlett az egyre sűrűsödő homályban...

Detunatele sziklája

Ghedeon sziklák

 

Visszatérve a szállásra egy jó kiadós vacsorát elfogyasztottunk, majd nyugovóra tértünk, hogy a másnap hajnalra tervezett napfelkeltés túránknak frissen vághassunk neki...