Egy kicsit hóhiányos, de annál fogcsikorgatóbb januári napon úgy döntöttünk, hogy rövidke délutáni séta keretében felmászunk a Ter-kő csúcsára, mely a Hagymás-hegység legdélebbi, még impozáns sziklatömbként kiemelkedő magaslata. Csapatunk a piros kereszt jelzésen indult el, mely a Balánbánya felé vezető műútról ágazik le a meddőhányók irányába. Túránk elején kereszteztük a befagyott Tibék-patakot, melyet magasra nyúló fenyők szegélyeztek.

A hegynek különösebben nehéz szakaszai nem voltak, hiszen egy viszonylag széles és jól járható földút vezet fel az Ördög-hágóig (Terkő-nyereg).

Tény viszont, hogy a hágóhoz közeledve egyre sunyibban válik meredekebbé az út. Egy szűk fél óra mászást követően a fenyők mögül lassan kezdte megmutatni magát a Terkő.

A hágó alá érve egyre jegesebbé vált az út, hiszen a Gál-kút patak egy mellékágának forrásához érkeztünk. Hát igen: a forrás egy alsóbb szakasza jó medveitatónak tűnt.

Pár perc gyaloglást követően végül kiértünk a tágas nyeregbe, ahol bizony fagyos szelek csipkedték arcunkat. Turistajelzésben az egész szakaszon nem volt hiány, hiszen volt, ahol 50-100 méterenként volt egy. A piros kereszt a nyeregben keresztezi a piros sávot, mely a Naskalat gerinceiről leérkezve fut tovább a Hagymás-hegység hátán. Egy kicsit elidőztünk a környékben, gyönyörködtünk a közeli esztena látványában, majd megborzongva a hidegtől tovább indultunk a csúcs irányába.

Sajnos vagy nem sajnos, de a csúcstól kb. 300-400 méternyire véget is ért az utunk, hiszen egy meredekebb szakaszról egy laposabbra érve tőlünk vagy 70 méternyire egy barnamedve bukkant fel. Ahogy észrevettük egymást, a három fős csapatunk és a medve is megtorpant. Úgy tűnt, hogy az állatban is az játszódhatott le, mint bennünk: Mit is akar most a másik fél? Mi lesz a másiknak a következő lépése? A másodpercek hosszú perceknek tűnnek ilyenkor, de a lényeg, hogy megőrizzük hidegvérünket. Két lehetőségünk volt: vagy szép lassan eloldalgunk vagy határozottan jelezzük, hogy mi is veszélyesek tudunk lenni, ha a maci közelebb jön. Mivel székely barátom az utóbbi mellett döntött, így hát hangos kurjongatás formájában tört ki belőlünk az adrenalin. Érdemes azért azt megemlíteni, hogy szerencsénkre a szél a medve felől fújt és a távolság sem volt túl kicsi. A határozott fellépésnek köszönhetően egy kis tétovázást követően a maci fokozatosan meghátrált, majd végül a közeli erdőbe futott. Az esemény alatt még a fényképezőgép is előkerült, de a felfokozott helyzetben már nem voltak idegeim a beállításokkal bíbelődni.

Egy kicsit kinagyítva a menekülő maci...

Mindenesetre végül nagy egyetértésben eldöntöttük, hogy inkább visszafordulunk hiszen mára ez bőven elegendő élmény volt. Még egy utolsót azért kattintottam a távolban magasodó Naskalat csúcsáról, mely a Gyimesek északnyugati védőbástyája.