Az előző nap fáradalmait kipihenve, még ha az tán nem is volt oly fárasztó, úgy döntöttem, hogy Gyergyószentmiklósi főhadiszállásomról ismét elindulok a hegyek irányába. A napok óta tartó ködtenger a déli órákban kezdte elveszíteni a harcot az medencébe betáncoló északnyugati szelekkel szemben, így egy szolid ebéd elfogyasztását követően bakancsot húztam és a piros kereszten elindulva a Csobot-hegy felé vettem az irányt. A Kápolna utcát elhagyván egyre magasabbra emelkedve lassan elkezdtem a pára és füst réteg fölé emelkedni, miközben a napocska is előbújni látszott a piszkos felhők mögül.

A medencében hullámzó füst- és páratenger

A Szent Anna kápolnához és örmény „bajtársához” megérkezve (a kápolnáról részletesebben az alábbi linkre kattintva olvashattok http://vandorbot.hu/csobot-hegyi-kirandulas) igencsak barátságosra fordult az idő, ezért úgy döntöttem, hogy az északnyugati látóhatár fölé magasodó, és akkor még nem oly messzeségbe tűnő, esetenként felhőkbe burkolózó hegycsúcs, a Pricske felé veszem az irányt.

Őrködés Gyergyó felett

Valami oknál fogva nagyon vonzott az a hely, így térkép hiányában és a rám esteledés kockázata ellenére is nekivágtam a Ditrói-hegycsoport legmagasabb csúcsának (1543 m). Az olykor hiányos piros jelzés ellenére az utat szinte lehetetlen eltéveszteni, hiszen ha esetleg le is térnénk róla, akkor a fő irányba tartó szekérutakon is megközelíthetjük a Pricskét, vagy épp visszajutunk a jelzésre (Gyergyószárhegy felől a piros kör jelzésen is megmászhatjuk a hegyet).

Magányos fenyő a piros kereszt jelezéssel és a hegyében megpihenő szarkával

Azonban, még mielőtt tovább mennénk érdemes néhány mondatot megemlíteni e név eredetéről. Talán az egyik legvalószínűbb, hogy a Pricske, Piricske, Piriske, Peleske vagy épp az itthonról is jól ismert Pilis megnevezés is szláv eredetű, melynek jelentése, kopasz, kopár. Ugyanakkor Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében a következőt írja:

„...Piriske havasa emelkedik, mely a hagyomány szerint nevét sz. László király ily nevű s Commenus János görög császártól nőül vett leányától nyerte”.

Hol fel, hol le, de egyértelműen és sunyin egyre inkább felfelé haladtam a fenyőkkel meghintett domború tájon, miközben fütyörészve és olykor tenyeremet összecsapva tudattam a „többiekkel”, hogy én erre járok. Egy kisebb erdősáv mellet elhaladván valami motoszkálást hallottam a bokrok mélyéről és ekkor fülelni kezdtem. Ahogy a hangforrás felé fordítottam a fejem abban a pillanatban egy méretes kifordult fa mögül egy („medve”) nyúl robbant ki. Utam hátralevő részére már elegendő adrenalint szabadított fel a jelenet az ereimbe, így jó tempóban haladtam célom felé. Ahogy közeledtem Pricskére, már-már kezdtem úgy érezni, hogy csak a kápolnától távolodom, de a végső emelkedő sosem fog eljönni.

Távolba vesző kápolna, háttérben a Hargita kibukkanó csúcsai

Minden elhatározásom ellenére, az idő szűkében sem tudtam ellenállni és elidőzni egy kicsit a téli álmot alvó esztenák mellett.

Egy alvó esztena

Közeledvén a csúcshoz

Az utolsó kaptatók felé közeledve egyre többet tekintgettem hátra, hiszen a Hagymás-hegység mesés formái tűntek fel a láthatáron.

A látóhatárt ékesítő Hagymás-hegység

Még néhány száz méter és egy meredekebb szakaszt követően feltűnt a csúcson emelt kereszt és annak tetején lobogó székely zászló, no meg a pihenő.

Érkezés a hegycsúcsra

Jól megizzadva a januári „nyári” időben kicsit könnyítettem felszerelésemen és megpihenve adtam át magam a suttogó hegyek s fák birodalmának. A Gyergyói-medencét tisztogató gyenge hidegfront élénkülő szele olykor suhogva zúgott a csúcsot ékesítő fenyők lombjába akaszkodva. Tűnődve a táj szépségén és magányba burkolózva csak a hátamon végigfutó borzongás tudatta velem, hogy ideje lassan indulni, hiszen közeleg az éjszaka. Még néhány kattintás, hogy az emlékeknek „fizikai” mivolta is legyen, majd pakolni kezdtem.

Visszaverődő fények háttérben a Görgényi-havasok

Szépséges csúcsok sorozata a Likas és Öcsém között

A Vit-havas mögött megbújó Csalhó masszívuma

Indulásom előtt nem sokkal tűnt fel, hogy a hegyen több út is egymásba kapaszkodik. Talán ezek az utak tudnak és sejtetnek valamit a régmúltról? Igen, hiszen ha egy kicsit tovább megyünk a jelzésen északi irányba, akkor érdekes dolgokra bukkanhatunk.

„ (…) a Pricske-tetőn állt vámházak kutatása 2008-ban kezdődött, és mára nemzetközi jelleget is öltött, hisz a szakemberek mellett kanadai, egyesült államokbeli, kanadai és norvégiai diákok is részt vettek az ásatásokban. A vesztegintézetet a 18. század elején építették, rendeltetése pedig az volt, hogy a Moldvából Erdélybe és Erdélyből Moldvába tartó kereskedőket és állataikat ezen a helyen szigorú egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá. Normális esetben ez 40 nap kötelező veszteglést jelentett, de járványok esetén akár 90 napot is tölthettek karanténban az utazók. A vesztegintézet 1773-ban a hivatalos erdélyi látogatáson tartózkodó II. József magyar király is megtekintette, és részletesen beszámolt az általa tapasztaltakról. Leírása szerint a karantén állapota sok kívánnivalót hagy maga után, nincsenek sebészek a területen és börtönöket sem tartanak fenn. Látogatása idején 81 ember tartózkodott a vesztegintézetben. Az ásatások során több lakó-, illetve raktárépületet tártak fel a szakemberek, és az is kiderült, hogy a Pricske tetején egykor álló osztrák erődítményt néhány évtizeddel korábban építették, mint a vesztegintézetet. Kiderült, hogy a az intézet házai három helyiségből álltak, és a 18. század közepén élte virágkorát, hisz ebből az időszakból került a felszínre a leggazdagabb leletanyag, főleg osztrák porcelántárgyak, kerámiák és üvegek. A vámintézetet 1806-ban kiürítették, és Tölgyesre költöztették. „ Forrás: http://itthon.transindex.ro/?cikk=25168

Háromdimenziós rekonstrukció a vesztegintézet egyik épületéről

Egy természetbe olvadó esztena.

A sötétedésig mindössze bő egy órám maradhatott, így lámpa híján egy kényelmes tempójú futás mellett döntöttem, ami a sáros talajon sokszor elég viccesre sikeredett. A nagy sietség ellenére a természet többször dobott csalit utánam, amire rá is kaptam.

Egy kis pihenő és gyönyörködés a naplementében

Igen, ha csodás és szívmelengető dolgot lát az ember gyorsan meg tud feledkezni minden másról. Kis üldögélést és naplementében gyönyörködést követően ismét iszkiri tempóra váltottam. A kápolna környékére érve még egy nagy sóhajtás, elégedett vigyor és egy köszönet a hegyeknek, hogy vigyáztak rám, majd nagy levegő és ugrás a medence enyhén csípős, párás tengerébe.

Egy nyugodt tengeren hajózva

Panoráma a Hagymás-hegységről, tőle jobbra Hargita és Görgényi-havasok