A legtöbb turista, aki már ellátogatott a Békás-szorosba, vagy épp erre készül, nem tudja, hogy a legszebb és legtitokzatosabb helyeket a környező völgyek rejtik. Ezért érdemes nekiindulni és felfedezni eme rejtett völgyeket, szorosokat. Így tettünk mi is egy kellemes januári napon, amikor ellátogattunk a Lapos-patak-kanyonba.

Valahol félúton a Gyilkos-tó és a Békás-szoros között parkoltunk le, majd a sárga jelzésen indultunk lefelé a Kis-szerpentin irányába. Mivel az elmúlt hetekben jelentős hóolvadás és eső áztatta a tájat és erre hirtelen gyorsasággal érkezett a zord és száraz hideg, a patakok szinte pillanatok alatt fagytak be. A sziklákról lecsurgó víz és a hideg bámulatos "jégeséseket" formált.

 

A Békás-patak még tartotta magát...

Miután elértük az Oltár- és a Mária-kő (http://vandorbot.hu/maria-ko) tövében található parkolót, letértünk balra és a piros háromszög jelzésen haladtunk tovább. Az ember kicsit elbizonytalanodik, vagy épp felháborodik, mikor azt látja, hogy a jelzés egy körbekerített ingatlanon vezet keresztül. A lényeg, hogy mi nem foglalkoztunk ezzel és haladtunk tovább az olykor nehezen lekövethető ösvényen. Ez a bizonytalanabb szakasz nem túl hosszú és egy idő után már az ösvény is elég jól ki van taposva.

A piros háromszög első néhány méterén még teljes pompájában látszik a Mária-kő

 

A Kupás-gerinc oldalában haladva lassacskán az Oltár-kő is kezdte megmutatni magát. A Lapos-patak-kanyonba lényegében ekkor kezdtünk beérni és az igazán izgalmas és egyben vadregényes szakasza az útnak is itt kezdődött.

A keleti oldalon az Oltár-kő meredek sziklafala nyújtózkodott méltóságteljesen, míg lábunk és kezünk (igen, sokszor azt is használnunk kellett) alatt sokszor nehezebben járható sziklás terep váltakozott. Hol gyorsabban, hol lassabban haladva, de fokozatosan magunk mögött hagytuk a szurdokvölgy dél felé kitárulkozó panorámáját és haladtunk egyre beljebb, a völgy mélyébe.

Magasba nyújtózó Oltár-kő

A Lapos-patak medre és az Oltár-kő mögött megbújó Mária-kő

A Lapos-patak ideiglenesen kiszáradt alsól, és egyben igencsak sziklás mederszakasza

 

Kis idő múltán ismét egy sziklaóriás mutatkozott meg, mely, mondhatni, a kanyon északi védőbástyája. Ez nem más, mint az 1273 méter magas Bardóc-kő.

Bardóc-kő

Később ismét egy pompás, fagyba zárt vízesés keresztezte az utunkat, a Kupás-kő aljában. Mivel a jégnyelv teljesen beborította a túristautat és hágóvas is csak egy embernél volt, így a többség vagy átcsusszant vagy került egyet a patak sziklás medrében. E szakaszon érdemes egyébként halkan közlekedni, hiszen könnyen kiszúrhatjuk a sziklákon "egyensúlyozó" zergéket. Egyik székely barátom ki is szúrta őket, miután arra lett figyelmes, hogy kövek peregnek a magasból. Mivel túl sok időt nekünk sem hagytak a fényképezésre, így minőségi fotót nekem nem sikerült készítenem róluk. Sebaj, majd legközelebb! :)

Jégbe zárt vízesés

Az utolsó sziklás részt hátunk mögött hagyva a Kupás-hegy északi lejtőjén még egy meredekebb szakasz várt ránk, majd lassan szétnyílt a völgy előttünk és kiértünk egy esztenákkal tarkított mezőre.

Lecsüccsentünk az erdő szélén tanyázó sziklákra, majd jóízűen elfogyasztottuk az ebédünket. A jelzés innentől az erdőszéli tisztáson halad a Kupás-nyak (1275 m) irányába. Fölfelé baktatva lassacskán csodás panoráma fogadja az erre járókat, hiszen keleti irányba felbukkan a Csalhó és a Súgó-kő (1385 m) csodás sziklamasszívuma.

A hatalmas Csalhó

Súgó-kő

A nyergen fut bele jelzésünk a piros a körbe, melyen északnyugati irányba a Kupás-Cohárdra (1518 m), míg dél felé vissza a Békás-völgyébe juthatunk. Mivel nem akartunk nagy túrát, így az utóbbi útvonal mellett döntöttünk.

Útban lefelé a piros körön

Egy újabb keresztezőséshez érve a piros kereszten a kék kört céloztuk meg, mely a Kupás-szorosba vezetetett. Innentől már csak egy kellemes gyaloglás várt ránk, majd a kis körtúránkat lezárva értünk vissza a Békás-völgyébe.

A piros kör balra (vissza a Kis szerpetinhez), a piros kereszt jobbra

Kék kör a Kupás-szorosban