OKT. 13. sz túra

Bejárás: 2012. augusztus 12. Piliscsaba felől

Az Országos Kéktúra 13. túrája a piliscsabai vasútállomásról indul. Mi is innen kezdtük meg ennek a - kiírás szerint 20.9 km hosszú - szakasznak a teljesítését. Előző nap már bejártuk a 12.sz túrát és  "hihetetlen" kondínciónknak hála (irodai munkát végzünk mindketten és igen lusták vagyunk munka után még mozogni), lábaink megsínylették a bemelegítés és felkészülés nélküli hosszú sétát. Jó tanács, tanuljatok hibáinkból és ha nem mozogtok eleget hétközben, mindenképp szánjatok rá pár napot a szakaszok teljesítése előtt, és készüljetek fel a túrákra egy kis mozgással. Az indulást megelőző napon egy hirtelen ötlettel vezérelve és engedve a marketing csábításának a kék-piros hipermarketben vettünk egy-egy túrabotot 990 Ft-ért. Túl sok reményt nem fűztünk hozzájuk, de visszagondolva, még ez a ránézésre és használatra is gagyi gyártmány sokszor megkönnyítette életünket. A vasútállomás épületében gumibélyegzőt és bélyegzőpárnát is kaptunk, majd a temető felé vettük az irányt, amerre a jelzések mutattak. Ha valaki nem itt kezdi a túrát, hanem az épület csak egy érintési pont, akkor a közelben talál élelmiszerboltot, kocsmát és közkutat is, ahol a tartalékokat feltöltheti.

A rómaiak az „Ad lucum felicem” (Boldog-liget) nevet adták az erdős hegyoldalakkal körülvett helynek. A falu neve a Csaba – bizonyára török eredetű (caba: ajándék) – személynévből keletkezett. A „Pilis” előtag a Pilis-hegységre utal. A néphagyomány a község nevét Csaba királyfitól származtatja. Piliscsaba területéről őskori, késő bronzkori, római-kelta és középkori leletek ismeretesek. Hajdan erre vezetett keresztül az Aquincum-ot (Óbudát) Brigetio-val (Újszőny) összekötő római hadi út. Első írott emléke 1263-ból való, amikor a birtokosa Mois ispán és testvére, Sándor volt. A 20. században több területcsatolás érintette Piliscsabát; 1925-ben Klotildliget néven kivált egy településrész, amely 1949-ben a Pilisliget nevet kapta és 1950-ben visszacsatolták Piliscsabához. 1994. december 11-én kivált belőle az önálló községgé szerveződött Pilisjászfalu. Az 1956-os forradalom idején kisebb harc tört ki a falu határában. November 28-án a Piliscsbától kb. 3 km-re lévő Janza tanyánál az erdő átfésülése során egy szovjet katonai alakulat 8 főből álló fegyveres csoporttal került tűzharcba. Hét felkelő visszahúzódott az erdőbe, egy fogságba esett. Az 1989-es rendszerváltozás után, Piliscsabán is demokratikusan megválasztották az önkormányzatot. Forrás: Wikipedia

A temető mellett elhaladva feltűnt a K+ jelzés is, ami pont a sírok közé vezetett be. Akkor nem mentünk be, utólag viszont kinyomoztuk, hogy ez az éppen csak 100 méteres kitérő Horváth József síremlékéhez vezet. Horváth úr volt az első, aki 1952-ben teljesítette az Országos Kéktúrát. A temetőt elhagyva kereszteztük a 10-es utat, majd az Új úton haladtunk kis emelkedővel. Az út végén balra kanyarodva a Kálvária utcán folytatódik az út, majd néhány száz méter után a beton út elfogy, és egy sorompón áthaladva, majd homokos-erdős részen bandukolva elértük a Kőris-völgy felé vezető elég széles, a nemzeti parkon is átvezető út kapuval védett bejáratát.

 Balra van a kis létra, amin keresztül bejuthatunk

 

Az úton végig nagyon egyenletesen lehet haladni. Széles, szintező útról van szó, csak a lócitromokra kell vigyázni. Pár száz méter - és egy magaslas után - az út elágazik. Előttünk kerítést látunk, de jobbra és balra is jó minőségű ösvény indul el. Mi balra indultunk, követve a kék jelzést.

 Balra induljunk tovább

 

Útunk hamarosan már a Kőris-völgyben folytatódott. Itt már egyáltalán nem lehetett hallani a város zajait, csupán csak a madarakat, és azt a jóleső erdei csendet. Ilyen békésen lehet haladni végig a völgyön. Az Erzsébet-kút előtt közvetlenül egy vashídon kell átmenni. Itt legyünk óvatosak, mert hengerekből áll a híd pallója, és közöttük van annyi rés, hogy ha nem figyelünk, csúnya esés lehet belőle. A híd után balra pár lépésre megnézhetjük az Erzsébet-kutat, illetve a környék nevezetességit bemutató tájékoztató táblát is elolvashatjuk.

 Az Erzsébet-kút. Nem iható, nem szép, de legalább mély.

 

 

Piliscsaba 1808-ban József nádor tulajdonába került, ki a falut uradalma központjává tette. A hagyomány szerint ő telepített nagyon sok fát kedvelt vadász-erdejébe és ő ásatta az Erzsébet-kutat is, melyen az 1825-ös dátum szerepel. Forrás: erdei információs tábla

A kutat elhagyva még egy pár száz méteren csak enyhe emelkedőn haladtunk. A kék jelzés jobbra kanyarodott, és megkerültek az emelkedők is. Itt már lassabban tudtunk haladni, ahogy utunk átvezetett a Bükkös-árok közvetlen közelében, sziklák és viharban kidőlt hatalmas fák mellett.

 A Bükkös-ároknál

 

Az árok után emelkedőn haladtunk egészen a Bükkös-árok elágazásig, ahol jobbra fordul a kék jelzés. Itt figyelni kell a sziklás, köves talajra, egy rossz lépés és visszacsúszunk az Erzsébet-kútig :) de legalábbis biceghetünk tovább. Voltak nálunk sokkal elvetemültebbek, több hegyikerékpárossal is találkoztunk ezen a szakaszon, akik felfelé tekertek. Majd ezt mi is kipróbáljuk...egyszer...talán....

 Frissen beásott határkő

 

Ezt a határkövet látva számítsunk arra, hogy még néhány száz méteren keresztül enyhe emelkedőben lesz részünk. Viszont megéri kitartani, mert ezt követően hamarosan elérünk a - szerintem - túra legszebb pontjára, ahol viszont érdemes elidőzni.

 A Kutya-hegy és a Nagy-szénás közötti tisztás, balra halad a kék jelzés

 

A tisztás után kb. 300 méter haladtunk, amikor a jelzések ismét balra kanyarodtak és erősen felfelé vették az irányt. Sóhajtottunk egy nagyot, és megindultunk felfelé. Közben még két "elvetemültnek" intettünk, azonban ők már lefelé kerekeztek, bár valahogy fel is kellett jutniuk... Ha sikeresen megmásszuk a köves, füves hegyoldalt a Nagy-Szénás 550 méter magas pontján találjuk magunkat. Itt mindenképp iktassunk be egy hosszabb pihenőt, mert csodálatos, 360 fokos panorámában lesz részünk.

 Sátrazók a Nagy-Szénáson

 

 Kilátás a Nagy-Szénásról

 

 Kilátás a Nagy-Szénásról

 

Hosszabb pihenőnket követően leereszkedtünk a hegyoldalban, elhaladtunk a sátrazók mellett.

 Jellegzetes fa a hegyoldalban

 

Az ereszkedést követően pihenő padokkal találkozhatunk, illetve balra egy szocreál emlékfallal, ami a korábban büszke, később hányatott sorsú Nagy-Szénási Turistaháznak nyújt emléklet a mellette található emléktáblával együtt.

 A Nagy-szénási Turistaház emlékfala

 

 

A házat a Munkás Testedző Egyesület (MTE) Turista Szakosztálya építette fel társadalmi munkában 1924 és 1926 között; az egyesület mintegy 200 tagja emberi erővel hordta fel az építőanyagot a hegyre. 1926. május 16-án nyílt meg a menedékház; hivatalos nevét Szabó Imre szociáldemokrata politikusról, az MTE elnökéről kapta. Mivel a benne folyó élénk egyesületi élet munkásmozgalmi jellege miatt politikai színezetet kapott, a csendőrség Pilisvörösvárról induló őrjáratai is gyakran felkeresték. A házat 1927-ben verandával és egy további hálóhelyiséggel, 1934-ben étteremmel bővítették. 1957-ben 35 férőhellyel rendelkezett. 1949-ben államosították, és a Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) kezelésébe került. 1959-ben emléktáblát avattak, megörökítendő a mozgalmi múltat. A TKV jogutódja, a Turista Ellátó Vállalat (TEV) 1975-ös megszűnését követően gazdátlanná vált, és pusztulni kezdett. A Másfélmillió lépés Magyarországon forgatásakor, 1979. szeptember 9-én még állt; a film szerint a falak jó állapotúak voltak, a tető pedig javítható lett volna, a nyílászárók azonban pótlásra szorultak. Néhány hónappal később azonban – valószínűleg nem függetlenül a filmben elhangzott kritikáktól – a budapesti pártbizottság arra hivatkozva, hogy a hely „kétes egyének találkozóhelye”, munkásőrökkel eldózeroltatta. Amíg le nem rombolták a házat, kéktúra-bélyegzőhely is volt itt. Jelenleg csak egy, az 1980-as évek elején emelt szocreál emlékfal és egy 1986-ban állított emléktábla jelöli az egykori turistaház helyét. Forrás: Wikipedia    Ilyen volt, mikor még állt a turistaház

Tovább folytattuk utunkat a kék jelzést követve. Ismét csak jó tempót tudtunk diktálni, mivel az út se nem emelkedett, se nem ereszkedett, szép egyenletesen haladt. Itt a kéktúra útvonala mellett halad a Nagyszénási tanösvény is, ami 2,4km hosszan mutatja be az olyan különleges növényeket, mint a pilis len, az István-király szegfű vagy épp magyar gurgolya. Hamarosan feltűntek Nagykovácsi üdülőtelep szélén álló házak, kis utcácskák.

 A kéktúra a Nagyszénási tanösvény mentén halad

 

A kék jelzés nagykovácsi határában találkozik a Z és az S jelzésekkel, és egy ideig a három út egy nyomvonalon halad. A Zsíroshegyi út végén egy kis kitérővel megnézhetjük a régi csillesort, továbbhaladva pedig egy kis tisztásra érkezünk. Ha kora reggeli órákban járunk erre, akkor érdemes itt megpihenni egy kicsit, ha viszont már délután, akkor néhány lépést haladjunk még a jelzés mentén, és eljutunk a  Muflon Itatóba, ahol a hangulatos kerthelyiségben - egy kis öreg tacskó és nagyobb, de barátságos kutya társaságában - szusszanhatunk egy jó pofa sörrel. Az Itató bejárata melletti fán van a zsíros-hegyi bélyegző is, ami egy jó lenyomatot adó gumibélyegző.

 A Muflon Itató kerthelyisége a kemencével és a grillel

 

A pultos lány készségesen megtöltötte üres palackjainkat, de azért illendőségből vettünk egy kis ásványvizet még, majd a kerthelyiségben leülve megebédeltünk a "hazaiból". A kis öreg tacskó sóvárogva nézte a szendvicseket, majd komótosan körbesétált az udvaron. A rövid pihenőt követően megköszöntük a vendéglátást, majd bélyegeztünk és folytattuk utunkat. Ezen a szakaszon többször találkoztunk kocogókkal, turistacsoportokkal, de egy idő után már csak ketten maradtunk a kék jelzést követve. A kék jelzést már csak a sárga követte ahogy elhaladtunk Nagykovácsi és a Zsíroshegyalja városrész mellett, majd az S is eltűnt, amikor az utunk jobbra fordult. Erdős-ligetes úton haladtunk tovább, keresztül a Vadcseresznyésen, majd egy elágazáshoz értünk, ahol a K+ jelzés indult balra, mi pedig követtük a kéket jobbra. Viszonylag széles gyalolgúton, a Dr. Pápa Miklós úton folytattuk utunkat.

Dr. Pápa Miklós (1907 - 1977) A természetjáró polihisztorok körébe tartozott. Kimeríthetetlen lexikális tudása széleskörű gyakorlati tapasztalatokkal párosult. Ifjúkorában elsősorban az ifjúsági természetjárás, későbbiekben a természetvédelem, a műemlékvédelem, a természetjárás kulturális tartalma, helytörténet, néprajz, és még felsorolni is nehéz mi minden tartozott érdeklődési körébe. Szinte minden, ami valamilyen módon kapcsolható volt a természetjáráshoz. Hitet tett az erdész-vadász-turista barátság mellett épp úgy, mint a falu népe és a turisták barátsága mellett. Hirdette és szorgalmazta a tudományos szervezetek, intézmények és a természetjáró szervezetek együttműködését. Egyike volt azon keveseknek, akik az Alföldön nemcsak megtalálták a szebbnél szebb túralehetőségeket, hanem fennen hirdették az alföldi természetjárás szépségeit. Kiváló előadó és jó tollú író volt. Ugyancsak gondban lenne az, aki a folyóiratokban és a napilapokban megjelent leírásait, turista vonatkozású cikkeit szeretné egybe gyűjteni. 1925-től kezd írni a turistaságról az Ifjúsági Testnevelés hasábjain. Haláláig nemcsak turista lapok (Magyar Turista Élet, Természetjárás, Turista, Turista Magazin stb.) rendszeres munkatársa, de megjelennek írásai a napilapokban (pl. Magyar Nemzet) és folyóiratokban is. Újságcikkeinek száma több százra tehető. Az egyébként nem túl magas, törékeny, a magánéletben csendes, halk szavú ember minden fórumon harcosan kiáll a Remete Szurdok védelmében. Nem véletlen, hogy egykori egyesülete, a KPVDSZ Vörös Meteor itt helyezte el emléktábláját. Tíz éven át szerkesztette a Meteor évkönyveket. Kíváló munkája a Budai-hegyek útikalauza. Forrás

Egy idő után a gyalogút szűkülni kezd, majd az enyhe lejtés hirtelen meredek sziklás úttá változik. Fájós lábunkkal elég lassan ereszkedtünk lefelé, meg-megálva, néhány nyugdíjas jobbról nagy sebességgel előzött minket... Hogy ne legyen túl nagy égés, a kényszerpihenőket fotózásnak álcáztuk :)

 Ez a kilátás sem rossz azért :)

 

Az út egészen Remeteszőlős határáig ereszkedik, majd a K jelzéssel a K körút is megjelenik, ahogy beérkezünk a Remete-szurdokba. A szurdokban több barlang is található: a Remete-kőfülke, a Remete-barlang és a Hét-lyuk is.

 A Remete-barlang

 

A Remete-szurdok a Nagykovácsi- és a Pesthidegkúti-medence között húzódik. Csaknem 20 kisebb-nagyobb karsztvíz formálta üreget rejt, melyek közül három fokozottan védett.[1] A barlangokban több fajta denevér, köztük a kis patkósorrú denevér is megtalálható. A szurdok barlangjaiban jégkorszak előtti állatok (hófajd, barlangi oroszlán, barlangi medve, barlangi hiéna) maradványait tárták fel. A Felső-barlangból mintegy ötvenezer éve élt gyapjas orrszarvú, jégkori vadló és gímszarvas maradványai, valamint neandervölgyi ember három foga került elő. Ugyanitt ötven darabos bronzkori családi kincset is feltártak. Ugyancsak az egyik barlangban bukkantak egy V. István magyar király korabeli pénzhamisító műhely maradványaira teljes szerszámkészlettel, valamint vert és veretlen ezüstpénzekkel. A környéken a 13. századtól a 18. századig remeték éltek. Forrás: Wikipedia

Az út itt szintben haladt, és hirtelen el is tűnt a jól megszokott hűvös, erdős táj, amint beérkeztünk Budaligetre. Itt már az út végéig betonúton haladtunk. Nem volt ugyan nagy meleg, de néhány száz méter beton után eléggé vágytunk vissza az erdőbe.

 Az utolsó néhány km-t betonúton tesszük meg

 

A viszonylag forgalmas autóutat egy bal kanyarral hagytuk el. A kék jelzés a Máriaremetei kegytemplom mellett haladt el, majd rákanyarodott a Zsíroshegyi útra. Néhány kanyar után elhaladtunk Náncsi Néni Vendéglője mellett, ahol mindenféle finomság illata csapta meg az orrunkat. Nagy kedvünk lett volna beülni, egy jó nagy adag pörköltet és vagy három somlói galuskát bevágni, de már tudtuk, hogy már csak az utolsó két kilométer van hátra, és teli gyomorral biztos nem megyünk tovább :) A kék jelzés továbbhaladt, letért enyhén jobbra, majd hamarosan elértük a Nagy-rétet.

 A Nagy-rét, jobb oldalt a céllövöldével

 

A réten bal oldalt haladt tovább a kék jelzés a díszburkolaton. Ahogy közeledtünk a Hűvösvölgyi gyermekvasút állomása felé egyre több szétrombolt paddal, összegraffitizett táblával és "természetesen" rengeteg szeméttel találkoztunk. Nem olyan jó ilyen képpel zárni egy túrát, de sajnos közel van a civilizáció...

 A gyermekvasút épülete, a 13-as túra utolsó bélyegzőhelye

 

Az állomás épületét elérve még egy utolsó vad vágtával felmásztunk a múzeumhoz, ami kb. 4 perces lépcsőn-szendvedést jelentett. A múzeumban megkaptuk a pecsétet (ha ez esetleg zárva lenne, akkor adnak a jegypénztárban is), majd továbbbicegtünk a villamosmegálló felé.  

 OKT 13-as túra függőleges metszete