Teljesítménytúra
2015. 02. 01., v – 10:32
kornel

Én rendszerint a nyugisabb, fotózgatós túrákat szeretem, de itt volt az ideje kipróbálni, hogy milyen egy teljesítménytúra. Nem voltunk igazán felkészülve, a hosszú téli napokon nem sokat mozogtunk, így csak a 18.7 km-es S szakaszra neveztünk be egy kollégámmal.

A Téli Mátra teljesítménytúrát a Hanák Kolos Turistaegyesület szervezi immár 1994 óta. 2015-ben is 4 szakaszra lehetett nevezni: S,M,L,XL. Sorban 18,25, 34 és 40 kilométer hosszan, egyre növekvő szintemelkedéssel.
Én rendszerint a nyugisabb, fotózgatós túrákat szeretem, de itt volt az ideje kipróbálni, hogy milyen egy teljesítménytúra. Nem voltunk igazán felkészülve, a hosszú téli napokon nem sokat mozogtunk, így csak a 18.7 km-es S szakaszra neveztünk be egy kollégámmal.

Az útvonal Mátrafüredről indulva a gyöngyösi Mátra legismertebb pontjain keresztül haladva érinti a Cserkőbányát, a Vörösmarty Turistaházat, majd visszakanyarodik Mátraházán keresztül a Máriácska mellett Mátrafüredig. Mindezt 620 méteres szintemelkedéssel, 5 órás szintidővel. Kezdésnek tökéletes, gondoltuk.

Már az indulás is kalandos volt. A túra annyira népszerű, hogy több ezer induló rajtolt idén is. Pontosan érkeztünk, de közel 40 perces sorbanállás után tudtunk csal elrajtolni 8:40-kor. Az előző napok kiadós 11-12mm-es esőzése, és az olvadás megtette a hatását. Szinte végig bokáig érő sárban, latyakban kellett haladni. A bakancsra ragadt tapadós sár még nehezebbé tette ezt az amúgy sem könnyű kihívást. Lajosháza után a megáradt patak miatt az eredeti útvonalat a szervezők kénytelenek voltak módosítani, így változott a túra hossza is: 20.7km lett a vége, 740 méteres szinttel. A távot mindketten szintidőn belül teljesítettük, necces volt, de a végén még maradt 8 percem :) Sajnos a természet nem volt túl kegyes, és a rengeteg eső, a vízmosásokká változott erdei utak megnehezítették a haladást.

Ez persze csak kalandosabbá tette a teljesítménytúrát és eredményesebbé ezt a 4:52-es szintidőt (idén csak 45% teljesítette sikeresen). Ami nem tetszett az a tömeg volt. A túra utolsó szakaszán - a P sáv jelzésen Mátraházától - több helyen szűk, csúszós, jeges ösvényen vezetett az út. Több sporttárs futva teljesítette a túrát, és fokozottan kellett arra ügyelni, hogy az adrenalin által fűtött és az órával versenyző futók útjából úgy térjünk ki, hogy se ők, se mi ne csússzunk le a hegyoldalról...

Összességében egy nagyon jó élménnyel gazdagodtunk, azonban szerintem ez az embertömeg már olyan kritikus szintet ért el, hogy ez a teljesítménytúra már veszélyessé és kellemetlen élménnyé válhat. Ezt leszámítva biztos vagyok benne, hogy jövőre is megpróbáljuk, talán egy hosszabb szakasszal. De előtte biztosan többet fogunk készülni, hogy a lábaink se fájjanak ennyire :)