Barangolás Markaz körül

Az előző napi séta az Ilona-völgyben bemelegítésként jó volt arra, hogy felkészüljünk a "Barangolás Markaz körül" nevű teljesítménytúrára, melyet 2015. október 24-én rendezett a Markazi Turisztikai és Kulturális Egyesület. 5 táv közül lehetett választani: 50, 40, 30, 20 és 10 km. A lányok a 10 km-es szakaszt választották, mi a huszason indultunk.

Készülődés a rajtnál

A rajt 8 órakor volt az általános iskola épületében. Felvettük a térképeket, megigazítottuk a felszereléseinket, és elindultunk.

Az iskolát elhagyva balra indultunk a Fő utcán, egészen a település határában álló 1913-ban épült kápolnáig. A kis kápolna előtti ligetet "Hősi ligetnek" nevezik az I. világháború katonáinak tiszteletére.

A kápolna mögött felkanyarodtunk a bérc irányába, a Markazi vár romjai felé. A zöld körút jelzés jól járható földúton haladt hobbitelkek, kis házak mögött. Elköszöntünk a lányoktól, megbeszéltük, hogy egy kicsit kilépünk, hogy viszonylag időben visszaérjünk a 20 km-es szakaszról, és nekik se kelljen sokat ránk várniuk.

Közben hozzánk csapódott egy másik versenyző, akivel néhány szót váltottunk. Kiderült, hogy ő már többször teljesítette ezt a túrát, jól ismeri a környéket. Nem is tartottuk fel, gyorsabb tempót diktált mint mi. Az út elhagyta a település utolsó telkét is, és enyhén emelkedni kezdett, ahogy közelítettünk a vár felé. 

Visszatekintve Markazra a bérc felé vezető ösvényről

Kaszálón és réten keresztül vezetett az utunk, és nem is volt túl meredek. Hamar belefeledkeztünk a beszélgetésbe. Annyira, hogy egy idő után kezdett gyanússá vállni, hogy nem nagyon akar emelkedni az út, szinte egy magasságban haladtunk már egy ideje. A térképre nézve hamar kiderült, nem kanyarodtunk le ott, ahol kellett volna. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szervezők által egy darabig használt nejlonszalag jelölés hamar elfogyott...

Visszafordultunk, és megkerestük a helyes utat. Legalább 500-600 métert jöttünk a rossz ösvényen, és mások is úgy jártak, mint mi. Visszaérve a zöld jelzésre, a lányokkal is találkoztunk, beértek minket. Megálltunk egyet pihenni, inni, majd ismét elköszöntünk tőlük, hogy a meredekebb emelkedőt letudva, hamar az első ellenőrző ponthoz érjünk.

A zöld várrom jelzést követve köves ösvényen emelkedtünk - ekkor már szuszogtató emelkedéssel - és majd' fél kilométer után megláttuk a Markazi Vár romos falait.

Kilátás a bércről, a Markazi Vár romjaitól a Mátra déli lejtőire

Az ellenőrzőponton talált jelszót beírtuk a túranaplóba, amikor ismét feltüntek a lányok. Egyszerűen nem tudtuk őket lehagyni, nagyon jó tempóban haladtak. Abban maradtunk, hogy amíg a két szakasz ketté nem válik (a 10 és 20 km-es), addig együtt haladunk tovább.

Nem tudtuk lehagyni őket :)

A várromot elhagyva a zöld rom jelzést követtük, ami tovább emelkedett, hogy elhaladjon a 629 méter magas Hegyes-tető és a 621 méteres Rókalyuk-tető mellett. Itt már könnyebben és gyorsabban tudott haladni kis csapatunk is.

Együtt a csapat

A Rókalyuk-tető alatti ösvényen haladunk

A 10 km-es szakaszt úgy alakították ki, hogy a zöld rom és a zöld sáv jelzés keresztezésénél található Mária-képes fa a legészakibb pontja, onnantól a zöld jelzésen visszaereszkedik Markazra. Itt már tényleg ideje volt a "végső" búcsúnak. A lányok visszaindultak a zöld jelzésen, mi pedig becéloztuk a Markazi-kaput.

Azonban egy percet időztünk a Mária-képes fa mellett, mert ilyet még korábban nem láttunk.

Ha egyik oldalról nézzük, Máriát látjuk...

... a másik oldalról Jézust

A zöld jelzés tovább emelkedett, ahogy közeledtünk a Markazi-kapu felé. Balra tekintve nagyszerű panoráma fogadott minket. 

A Kékes-völgy

A Markazi-kapunál találkozik a kék sáv jelzés (az Országos Kéktúra útvonala) és a zöld sáv. 

Valaki elhagyta a lábbelijét

A táblától a zöld jelzés ereszkedni kezdett. Balra kerültük meg a "Marhád" keleti csúcsát, ami egyébként a Várak a Mátrában túramozgalom egyik megkeresendő pontja. 

Mesegomba - azaz a légyölő galóca

A légyölő galóca onnan kapta a nevét, hogy a méreganyagát papírra kenve valóban a legyeket próbálták vele elpusztítani. A legyekre halálos veszélyt jelentett, az ember megúszhatja, de azért ne harapjuk le a kalapját az erdőben járva, mert csúnyán megjárhatjuk. Szédülés, hányinger, hallucinációk, félrészeg állapot kiséri az elfogyasztását. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy bizonyos népek pont emiatt itókákat is készítettek ebből a gombából.

Tovább haladtunk a zöld jelzésen és kb. 1.5 km után jobbra letértünk, és megérkeztünk az Ilona-völgybe, ahol már előző nap is jártunk. A jó időnek hála, ismét csak embertömegek próbáltak átkelni a sáros szakaszon, így kénytelenek voltunk kivárni a sorunkat.

A kis híd utáni pihenőnél rendezték be az ellenőrző pontot, ahol ételt, italt is kaptunk.

Zsíroskenyér hagymával, házi málnaszörp, tea

Pár perc pihenő után útnak indultunk, hisz a táv fele még hátra volt, és következett a legmeredekebb szakasz. Ekkor már a zöld kör jelzést követve kellett haladnunk, és megmásznunk azt a sziklacsoportot mely hasadékai közül zuhan alá a vízesés is.

Az Ilona-völgyi vízesés felülről

A vízesést elhagyva szinte eseménytelenül haladtunk elég jó tempóban a jelzésen, vissza a Markazi-kapuhoz, majd a Mária-képes fához. Itt összefutottunk egy sporttárssal, aki úgy járt, mint mi, és még a várrom előtt letért a helyes útról. Szerencsétlenségére, majd' 2km-t haladt, mire rájött a hibára. Valószínű ő már nem tudta szintidőn belül teljesíteni a távot. 

A visszafelé haladó szakasz a lányoknak is okozott fej- és lábfájást. Sajnos a zöld jelzés egy helyen elkanyarodik jobbra, de mivel a jelzések le voltak kopva, ezt a kanyart szinte csak az vette észre, aki ismerős volt már a környéken. Nagyon sokan elvétették a leágazást, és kilométereket haladtak a rossz irányba. A lányok is így jártak, végül egy kerékpár utat és a templomtornyot követve értek vissza Markazra. De persze sikerült a teljesítés, és megkapták így is az oklevelet és a kitűzőt :)

Mi szerencsésebbek voltunk, mert akkorra már egy szervező (vagy egy jófej túrázó) utunkat állta, és elirányított a helyes irányba.

Azonban nekünk is sikerült időnként letérnünk a zöld jelzésről, és bozótharc árán tovább haladnunk

Az utolsó kilométeren már könnyen haladtunk lefelé. Az sem számított, hogy nem a zöld jelzésen (mint utólag kiderült, az tőlünk balra haladt pár száz méterrel). Mivel már láttuk mi is a házakat, célirányosan arra vettük az irányt.

A jelzés a temető mellett érte el a települést. Követtük az utat a posta mellett, majd a főutcára kanyarodva elértük az általános iskolát, ahol a cél volt. A lányok már az ajtóban vártak. Átvettük a kitűzőt és az oklevelet, majd lenyomtunk pár szelet zsíros kenyeret és sütit.

A túra szép helyek mellett halad, érdemes végigjárni. Jövőre mi is jobban fogunk figyelni a letérőkre :)

 

 

Megosztás: